Az Eurosport interjúja Vas Katával a GIRO szünnapján

Az első számú magyar női kerékpáros a Giro d’Italia pihenőnapján mesélt az Eurosportnak a három szárd szakaszról, és a verseny körülményeiről. Interjúnkból kiderül, hogy ki a szobatársa, milyen a Giro szervezettsége az ardenneki egynapos klasszikusokhoz képest, és hogy mire számít a következő napokban.

Vas Blanka (fotó:AFP)

Három szakasz után véget ért a Giro d’Italia Donne, azaz a női olasz körverseny szardíniai Nagy Rajtja. A verseny történetében először tartottak pihenőnapot, mivel bár a versenyzők repülővel tették meg az utat Cesena környékére, ahol hétfőn folytatódik a verseny, a logisztikának komppal kellett áthajóznia az olasz csizmára. Ezt pedig mi is kihasználtuk, és kicsit részletesebben faggattuk ki a mezőny egyetlen magyar résztvevőjét, Vas Blankát arról, hogy milyenek voltak az első szakaszok.

Nagy meleg, és izgalmas sprintek

Amikor azt kérdeztük Blankától, hogy milyenek voltak az első szakaszok, egy fő motívum alakult ki a válaszokból: nagyon meleg volt. Vasárnap volt egy kis átmozgató tekerése a csapatnak a pihenőnapon, és Blanka Garminja 42 fokot mutatott. De a két szárd szakasz is elsősorban a meleg miatt marad meg a magyar bajnokban. Na, meg a sprintek miatt: most először fordult elő, hogy Blanka szerepet kapjon a felvezetésben. Ahogy azt már szombaton megírtuk, a pénteki szakaszon elhagyták egymást az SD Worx versenyzői, és a harmadik szakaszra lerövidítették a World Tour pontversenyben vezető Lotte Kopecky vonatát: az első sprintben dinamikus megindulásaival kitűnő Vas Blanka lett Kopecky utolsó embere.

Erről Blanka utólag azt mondta, hogy egy kicsit izgult is a felvezetések előtt, félt, hogy elront valamit, de a csapat vezetői elégedettek voltak a munkájával. Aki egy kicsit jobban ismeri már a 20 éves versenyző hozzáállását, az nem fog meglepődni azon, hogy ő maga azért nem volt igazán elégedett a saját teljesítményével…

Az ardenneki egynaposokon sokkal profibb a szervezés

Ahogy arról már a szakaszok közvetítéseiben is volt szó, egy viszonylag kis cég szervezi a női Girót, és Blanka szerint ez sok mindenen látszik. Szardínián nagyon kevés volt a szurkoló, a prológ előtti napon, szerda este tartott csapatbemutatón nem volt ott senki (azt már mi tesszük hozzá, hogy nem biztos, hogy a Tour de France csapatbemutatójával egy időben kellett volna a Giro Donne hasonló eseményét megrendezni…). Az is a szervezési hiányosságokra utal, hogy Blanka a prológ után a szállodában tudta csak meg, hogy ő lett a legjobb U23-as versenyző, és ott kellett volna lennie a díjátadó ceremónián, hogy megkapja a fehér trikóját.

Volt némi gond a harmadik szakasz utáni transzferrel is, ugyan az olbiai repülőtérre könnyen eljutottak a versenyzők, akik külön géppel repültek át Forliba, ám a leszállás után a busz, ami a szállodába vitte őket, eltévedt, és a tervezetthez képest egy órával később, csak fél 10-re értek oda a szállodába. Még jó, hogy másnap nem kellett versenyezni.

Szerencsére Blanka nincs “egyedül” az első háromhetesén: párja, Szabó Miki az SD Worxnél szerel, míg a bátyja, Vas Balázs egy másik World Tour csapat, a Canyon/SRAM szerelőjeként van ott a Girón. Ilyenkor természetesen nem Mikivel tölti az éjszakákat, hanem a szobatársával, Elena Cecchinivel, aki a mezőny rutinos versenyzőjének számít. Vele kapcsolatban két dolgot emelt ki Blanka: egyrészt hogy – hozzá hasonlóan – ő is szeret sokáig aludni, úgyhogy már emiatt jól kijönnek, másrészt pedig azt, hogy valamiről mindig beszélgetnek, mert Cecchini mindig beszél. 😄

Vasárnap egy klasszikus pihenőnapi programot tudtak le az SD Worx versenyzői: délelőtt közös kávézás, aztán ebéd, átmozgatás, masszázs, vacsora, és a csapatmegbeszélés, ahol kielemezték a szombaton történteket, és megnézték a negyedik szakasz fontos részeit. A csapat célja továbbra is a szakaszgyőzelem, bár az új-zélandi Niamh Fisher-Black szeretne jól zárni az összetettben, amihez igyekeznek majd minden segítséget megadni.

A teljes interjú az eurosport.hu oldalain olvasható)