„Az F1-ben már nem a tizedek számítanak”

F1

2016. május 10. kedd, 18:35

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Való igaz, hogy a Formula-1 a motorsportok csúcsa, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki oda akar eljutni, és azt sem, hogy ott a legizgalmasabb a küzdelem – érvelnek a DTM pilótái, akik köszönik szépen, jól megvannak saját sorozatukban is.

Bár előbbi nem formulaautós sorozat, a Német Túraautó-bajnokság és az F1 között mégis létezik egy ritkábban használt átjárható út, így egyes fiatalok onnan próbálnak meg feltörni a királykategóriába, egykori F1-esek pedig olykor a zárt karosszériások világában lelnek nyugodtabb otthonra.

Egyesek persze kényszerből kötöttek ki a DTM mellett, miután F1-es törekvéseik kudarcba fulladtak, de a sorozat hétvégi szezonnyitóján nyilatkozva az érintettek elmondták, immár nem bánják, hogy kikerültek a világbajnokság körforgásából, hiszen a túraautózásban jóval szorosabb küzdelem zajlik, és mindhárom márka minden versenyzőjének van esélye erős eredmények elérésére.

Dppi_00116004_428

Így vélekedik a spanyol Daniel Juncadella is, aki a Mercedes pártfogoltjaként a Force India hétvégi tesztpilótája volt egy ideig 2014-ben, elmondása szerint azonban hamar kiábrándult az F1-es álomból, és esze ágában sincs tovább hajszolni egy versenyzői ülést a királykategóriában.

„Nem, mivel hosszú távon nem sok előnnyel jár, ha bármilyen áron és bármilyen csapattal az F1-ben akarunk maradni. Mielőtt belülről is megismerhettem volna, az F1 volt számomra is az álom. Ám az ember hamar rájön, hogy a mezőnyben mindig csak hét-nyolc szerencsés versenyző van, a többiek viszont folyamatosan a túlélésért küzdenek. Ez a helyzet pedig egy kicsit az élvezetből is elvesz, így ebből a szempontból nagyban különbözik a DTM-től. Itt minden pilóta tudja, hogy egyszer eljön majd a pillanat, amikor megmutathatja, mire is képes” – nyilatkozta a DTM-ben a Mercedesnél vezető Juncadella, aki az F1-es futamokat a tévében sem igazán élvezi:

„Ha rajongói szemmel nézem, nem kedvelem a jelenlegi versenyeket, hiszen túlságosan kiszámíthatóak. Vannak persze szórakoztató futamok, de azt mindig lehet tudni, hogy a két Mercedes meg fog lógni a többiektől.”

Timo Glocknak három csapattal is volt szerencséje kipróbálni magát a Formula-1-ben, de végül a mezőny végén toporgó Marussiától csak az jelentette számára a kiutat, ha háta mögött hagyja a sorozatot, így elfogadta a BMW ajánlatát.

„Sok F1-es versenyző nagy nehézségekbe ütközik, amikor átvált a DTM-re” – beszélt tapasztalatból Glock. „Itt tényleg minden tized számít, így egyetlen apró részlet is dönthet arról, hogy az első vagy a tizenötödik helyen végzünk. Az F1-ben nem ez a helyzet. Kínában Sebastian Vettel elveszítette fél első vezetőszárnyát, de mégis elég gyors volt ahhoz, hogy kényelmesen a dobogón végezzen.”

Forrás: www.formula.hu – RSS