Az FC Barcelona védőjével erősítene a Newcastle a tél folyamán – sajtóhír

Angol sajtóértesülések értelmében a Newcastle edzője Andreas Christensen játékjogával erősítené meg a Szarkák védelmi szekcióját a tél folyamán…

(Photo by Eric Alonso/Getty Images)

A legfrissebb angol beszámolók értelmében a Newcastle sem maradna ki a téli átigazolási szezonban való erősítésből, a csapat az FC Barcelona védőjét, Christensent szemelte ki a hátsó szekció megerősítésére.

A Newcastle menedzsere, Eddie Howe két játékost nevezett meg a posztra, mint kiszemelt, Andreas Christensen és Goncalo Inacio került a célkeresztbe, azonban míg a Sporting ragaszkodik a védőjükhöz, az FC Barcelona olyan anyagi helyzetben van, hogy egy jó ajánlat esetén szívesen elengednék a dán belső védőt.

Andreas Christensen ráadásul már bizonyított az angol élvonalban, hiszen 161 alkalommal lépett pályára a Chelsea színeiben mielőtt Spanyolországba igazolt.

Christensen játékjogát jelenleg 40 millió euróra becsülik az átigazolási piacon, így az FC Barcelona nagyot kaszálhat az ingyen érkezett játékos eladásával.

fociclub

A Az FC Barcelona védőjével erősítene a Newcastle a tél folyamán – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.