Az FIA ismét szigoríthat

FIA-logó ( Fotó: Ehrhardt / XPB Images)

FIA-logó ( Fotó: Ehrhardt / XPB Images)

A döntéshozók már tavaly elhatározták, a folytatásban csökkentik a vezetést segítő technikai eszközök számát, nagyobb hangsúlyt fektetve ezzel az emberi tényezőre, azaz magukra a pilótákra. Első körben szigorítottak a rádiós kommunikációra vonatkozó szabályokon – igaz az eredetileg tervezettnél elnézőbb előírásokat alkottak – az idei szezon felénél pedig új, a startokkal kapcsolatos irányelveket léptettek életbe; a nehezítés elsősorban a kuplung használatával kapcsolatos.

Ezzel azonban még nincs vége a módosításoknak, a következő versenyévadban ugyanis újabb változások jöhetnek! A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nemrég közölte a csapatokkal, hogy a 2016-os szezonban újabb szigorításokat vezethet be, melyek elsősorban a rádiózással és a telemetria használatával lesznek kapcsolatosak.

A szövetség állítólag már vizsgálja, miként lehetne korlátozni a valós idejű kommunikációt a versenyautó és a bokszutca között. A tervek szerint a csapatok csak az autók üzemeltetéséhez szükséges alapvető információkat továbbíthatnák, de a megfigyelés céljából küldött és a nem alapvető csatornákat eltárolhatják a versenyautók belső memóriáiban.

Az FIA ezzel egyidejűleg egy 31 pontot tartalmazó listát is küldött az egyelteknek, amin azok az üzenetek szerepelnek, melyek a 2016-os évben is közölhetők lesznek.

Íme, a teljes lista:

1. Az autóval kapcsolatos kritikus problémák feltüntetése, például egy defekt, vagy egy sérülés.

2. Az ellenfél autójával kapcsolatos problémák ismertetése.

3. Utasítás a bokszutcába való kiállásról az autó leállítása, illetve megjavítása céljából.

4. A pályabírók intézkedéseinek ismertetése: sárga zászló, piros zászló, a rajtprocedúra megszakítása, és ehhez hasonló információk.

5. Vizes aszfalt, olaj, vagy törmelékek a pályán.

6. A pilóták közötti helycserével kapcsolatos utasítások.

7. Visszaigazolás, hogy a csapat hallotta a pilóta üzenetét.

8. Köridők és szektoridők.

9. Részletek az ellenfél időeredményeiről.

10. A pilóták közötti különbségek az edzéseken, illetve a futamon.

11. „Nyomd keményebben!” „Most nyomd neki!” „Valakivel versenyben vagy!” És az ezekhez hasonló üzenetek.

12. A forgalommal kapcsolatos információk az edzéseken és a futamon.

13. Az autók közötti különbségek ismertetése az időmérőn, hogy a pilóta jobb pozícióba kerülhessen a gyorsköre előtt.

14. A következő kerékcserére választott gumikeverék ismertetése.

15. Hány kört teljesített az ellenfél egy adott gumiabroncson.

16. Az ellenfél által használt gumikeverék ismertetése.

17. Az ellenfél stratégiájával kapcsolatos információik.

18. A biztonsági autó érkezésének időszaka (ami befolyásolhatja az előre megbeszélt taktikát).

19. Az egyik ellenfél, avagy a csapat pilótája által elkövetett vétségek: például az egyik kanyar átvágása, a pálya elhagyása, időbüntetés, stb.

20. Értesítés a DRS használatának engedélyezéséről és tiltásáról.

21. A DRS meghibásodása, és a probléma orvoslásával kapcsolatos információk.

22. Az első szárny pozíciójának változtatása a következő kiállás során.

23. Olajáramlás.

24. Mikor kell kiállni a bokszba.

25. Emlékeztetés a fehér vonalakra, a különböző jelzésekre, a mérlegelésre, amikor a pilóta megérkezik a bokszba, avagy elhagyja azt.

26. A pálya határaival kapcsolatos emlékeztető.

27. A versenyigazgatóságtól érkező üzenetek továbbítása.

28. Az autó sérüléseivel kapcsolatos információk.

29. A hátralévő körök számának ismertetése.

30. A teszteléssel kapcsolatos információk ismertetése az edzéseken, például az aerodinamika feltérképezése.

31. Az időjárással kapcsolatos információk.

Forrás: www.telesport.hu – RSS