Az FTC is elindul az ingatlantenderen

Pénteken aláírták a négyoldalú szerződést a Ferencváros, a Sportfolió Kht., a KVI és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium között, így várhatóan heteken belül kiírásra kerülhet a pályázat az Üllői úti ingatlan tulajdonjogára.

Felmerült, hogy az FTC is pályázni kíván a tenderen egy partnerrel karöltve.

– Ezt továbbiakban is tervezzük – reagált a 100%Fradi felvetésére Dámosy Zsolt, a klub elnöke. Véleményem szerint az FTC-nek ez lenne a legelőnyösebb, hiszen ebben az esetben nem csak a használati jog ellenértéke járna a klubnak, hanem az ingatlanfejlesztésből származó – várhatóan komoly – bevételekből is jutna a Ferencvárosnak. Hamarosan eldől, hogy a két-három érdeklődő közül melyikkel indulunk el közösen a pályázaton. (…) Nyílt tender lesz, az nyer, aki a legtöbbet fizeti. Fizetni kell az államnak a területért, fizetni kell az FTC használati jogáért, és modernizálni kell a stadiont. Mindhárom feltételnek teljesülni kell, a győztes pedig az lesz, aki a legelőnyösebb ajánlatot teszi. (…) Ha egy "idegen" pályázó nyer, akkor ő köteles megvásárolni a zRt. részvényeit, és a tartozásokat is átvállalni. Ahogy említettem, én azt a variációt tartanám előnyösebbnek, amelyben az FTC is részt vesz. Ebben az esetben az ingatlanfejlesztésből befolyó pénzekből lenne rendezve az adósság és egyben biztosítva a labdarúgó-szakosztály jövője.

www.sportforum.hu