Tomanóczy Tiborral, a serdülő fiúröplabda-válogatott szövetségi edzőjével arra a kérdésre kerestük a választ: miért előzik meg a mieinket később a korosztályos versenyeken még legyőzött csapatok?
Lakner Gábor • A közelmúltban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén a magyar serdülő fiú röplabda-válogatott a második helyet szerezte meg. Abban nincs semmi meglepetés, hogy kecskeméti tornát a finnek nyerték, az viszont figyelemre méltó, hogy a mieink a cseheket és a szlovákokat is legyőzték – utóbbiakat kétszer is. Már ennyiből is kitetszik, hogy az utánpótlással nincs különösebb baj. De a későbbiekben a magyaroknak miért nincs többnyire esélyük sem azokkal szemben, akiket fiatalokként még felülmúltak?
A lehetséges okokról és megoldásokról Tomanóczy Tibor szövetségi edzőt kérdeztük:
„A legfontosabb különbség, hogy a riválisaink egész évben együtt versenyeztetik a válogatottjaikat, nálunk pedig csak időnként készül együtt a teljes keret. Fizikailag és technikailag is magasabb szintű munkát tudnak végezni az erre a célra létrehozott edzőközpontokban, ráadásul egész évben egyetlen tréner keze alatt dolgoznak. Évente hetven-nyolcvan meccset játszanak együtt, vagyis van idejük összecsiszolódni. Érdekellentétek sem merülnek fel, hiszen érettségi után a klubok kész játékosokat kapnak vissza, akiket aztán vagy beépítenek a felnőttcsapatba, vagy komoly haszonnal értékesítenek.”
Tomanóczy Tibor év közben is együtt tartaná a válogatottat • Fotó: hunvolley.hu
Testközelből figyelhette meg az edzőközpontok működését, hiszen a serdülőválogatott hasonló komplexumban táborozott Finnországban.
„A finnek minden tekintetben előbbre járnak. Huszonnégy játékosból válogathattak, én csak tizennégyből, ráadásul nyolc-tíz két méter fölötti röplabdásuk is volt. Sajnos, a fiúknál nagyon kicsi a merítési lehetőség, ezért aztán nehéz felvenni a versenyt az élcsapatokkal. Amennyiben a központosítás nem valósul meg, akkor a közvetlen riválisokkal is mind nehezebb lesz tartani a tempót. Első lépésként jó lenne benevezni a serdülőválogatottat a bajnokságba.”
A szakember azt is kiemeli, hogy külföldön a szervezettség is jóval magasabb szintű. Amellett konkrét célok eléréséért dolgoznak.
„Azt láttuk, hogy külföldön mindenkinek megvan a maga szerepe. Az edző nem technikai vezető, táplálkozási tanácsadó, sofőr és pszichológus egy személyben, hanem kizárólag azzal foglalkozik, ami valójában a dolga: edzést tart. Minden más feladatra akad külön ember a stábban. Az is fontos lenne, hogy kialakítsuk a távlati programot. Ki kell mondani, hová kell eljutnunk, és ahhoz mit kell tennünk. Mi például most a 2017-es hazai rendezésű korosztályos Eb-re készülünk, amelyen az ifjúsági olimpiai részvételt szeretnénk kiharcolni. Mi egyébben bízhatnánk, mint hogy adott lesz minden feltétel a cél eléréséhez.”
