Az immunrendszerünk is összeszokik

Minél több időt töltünk valakivel, annál többször használhatunk olyan kifejezéseket mint ő, nem is beszélve a szokásokról, a napi ritmusról. Most kiderült, hogy még az immunrendszer szintjén is hasonlóvá válunk szerelmünkhöz.

A Nature Immunology-ban megjelent vizsgálati eredmények jól mutatják, hogyan változik meg az immunrendszer a párkapcsolatban.

A belga kutatók összesen 700 ember immunrendszerét vizsgálták meg, majd 150 emberét fél éven át nyomon is követték. A házaspárok immunrendszere jobban hasonlított egymásra, mint azoké az embereké, akik azonos demográfiai háttérrel rendelkeztek.

Az immunrendszerünk is összeszokik

Ennek egyik oka az, hogy az együtt élő emberek életmódja hasonlít, a másik pedig az, hogy megosztják egymással a mikrobáikat. Ez már csak azért is érdekes, mert a tudósok szerint párválasztáskor pont ahhoz az emberhez vonzódunk, akinek immunrendszere erősen eltér a miénktől.

Kapcsolódó gyógynövények

Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS