„Az Inter megérdemelten ment tovább” – Giroud

Olivier Giroud a könnyeivel küszködött a mérkőzést követően az Inter elleni 1-0-ra elveszített visszavágón, amellyel a csapat kettős vereséggel búcsúzott a Bajnokok Ligája elődöntőjéből.

A Milan 16 év után szerepelt újra a BL-elődöntőben és összesítésben 3-0-val maradt alul a városi rivális Inter ellen az isztambuli fináléba jutásért. A csapat 180 perc leforgása alatt egyszer sem tudta bevenni a kék-feketék kapuját.

A meccs lefújása után a játékosok megtapsolták a szurkolókat a Curva Sud szektorai előtt. Giroud nehezen tudta kezelni az érzelmeit és a könnyeivel küszködött.

„Ezen a szinten a részletek jelentik a különbséget. Az első mérkőzésen az Inter három perc alatt két gólt szerzett. Ahhoz, hogy visszajöjjünk a meccsbe a visszavágón az első félidőben gólt kellett volna szereznünk.” – nyilatkozta Giroud a meccs után.

„Ez nem sikerült, de a végsőkig bizakodtunk. Aztán Lautaro Martinez gólja után minden még nehezebbé vált. A bajnokságban tavaly ősszel legyőztük őket, de ezúttal ezen a két mérkőzésen megérdemelték a továbbjutást a Bajnokok Ligájában.”

A 36 esztendős világbajnok csatár 12 mérkőzésen lépett pályára és 5 góllal illetve 2 gólpasszal zárta a Bajnokok Ligája aktuális kiírását.