Az MLS-ben folytathatja a Libertadores-kupa gólkirálya – sajtóhír

Nemzetközi sajtóinformációk szerint az MLS-ben szereplő New England Revolution szemet vetett a Fluminense argentin gólzsákjára…

(Photo by Buda Mendes/Getty Images)

César Luis Merlo értesülései szerint az MLS-ben szereplő New England Revolution meg akarja szerezni a brazil Fluminense gólerős támadóját, Germán Canót, amely érdekében hamarosan tárgyalásokat kezdeményezhetnek a Libertadores-kupa-győztes riói klubbal.

A 35 éves argentin támadó hazáján kívül az amerikai kontinens számos országában megfordult, az Egyesült Államokban eddig még nem játszott. Cano 2022-ben igazolt a Fluhoz, amely színeiben azóta 128 mérkőzésen 84 gólt szorgoskodott össze. Az első teljes évében 70 meccs alatt 44-szer volt eredményes, míg a 2023-as naptári esztendőben 58 lejátszott mérkőzés alatt 40 alkalommal talált be, mellyel világviszonylatban is az év legjobb góllövői közé tartozik.

Cano a 12 mérkőzésen szerzett 13 góljával a Libertadores-kupa 2023-as kiírásának gólkirálya lett, a döntőben is góllal vette ki a részét a Tricolor végső sikeréből.

Ugyanakkor a forrás hozzátette, hogy a Revs-nek fel kell szabadítania egy légióshelyet, vagy külön engedélyt kell kapnia a ligától Cano szerződtetésére.

fociclub

A Az MLS-ben folytathatja a Libertadores-kupa gólkirálya – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.