Az MLSZ azt kéri a szurkolóktól, időben érkezzenek

MH/MTI
2023. október 11. szerda. 18:43

„Az érdeklődésből is azt látjuk, hogy az év legfontosabb találkozója előtt áll a válogatott. A kapunyitás három órával a meccs kezdete előtt, azaz 17.45-kor lesz. Nyomatékosan kérjük, hogy a drukkerek időben érkezzenek a stadionhoz a torlódások elkerülése érdekében” – mondta az M1 aktuális csatornának Sipos Jenő szóvivő, aki jelezte, egy-két órával az összecsapás előtt már érdemes lesz ott lenni a Puskás Arénánál.

Kifejtette, az MLSZ színes programokkal készül, így ismét lesz szurkolói falu, ahol különféle játékokkal várják a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt, de lesz pódiumbeszélgetés is.

Sipos Jenő azt is hangsúlyozta, lehetőleg közösségi közlekedéssel utazzanak a szurkolók, mert a stadion környékén nincs parkolóhely.

A magyar-szerb csoportrangadó az Európa-bajnoki selejtezősorozatban 20.45-kor kezdődik a Puskás Arénában.

Írta a Magyar Hírlap