Az MLSZ közleményben indokolta Moniz eltiltását: „A lehető legenyhébb kiszabható szankciót alkalmaztuk”

Amint beszámoltunk róla, még a szombati ZTE-Honvéd NB I-es bajnoki második félidejében kapott piros lapot a zalaiak vezetőedzője, Ricardo Moniz. A holland tréner ezt követően a kispesti drukkerek rasszista megnyilvánulásai miatt felbőszült, és lehívta a csapatát a pályáról, amiért egy hónapra szóló eltiltást kapott az MLSZ Fegyelmi Bizottságának keddi ülésen.

Az MLSZ szerdán hivatalos közleményben indokolta a szakvezetőre kiszabott szankciót.

– Mindenekelőtt szükséges újra leszögezni, hogy rasszista megnyilvánulásoknak, azok között a huhogásnak semmi keresnivalója a futballpályákon. Aki így nyilvánul meg, annak nincs helye a labdarúgást szeretők közösségében. Ahogy az MLSZ erről nyilatkozott, minden diszkriminatív esetben eljárás indul, és ezek végeztével, amennyiben bebizonyosodik a tett, a szabályok szerinti súlyos büntetésre kell számítani – olvasható a közlemény elején.

Az MLSZ ezt követően részletesen foglalkozott a ZTE vezetőedzőjének ügyével.

A vezetőedző a mérkőzés folyamán berohant a játéktérre. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a játékosokon kívül senki, így a vezetőedző sem léphet a mérkőzés közben a játéktérre, semmilyen indokkal.

– A játékvezető ezért piros lapot adott Ricardo Moniznak. Általánosan a fegyelmi szabályzat 1 mérkőzésre szóló eltiltást ír elő az ilyen esetben. A vezetőedző a kiállítása után a játékosait felszólította a pálya elhagyására.

Aki csapatát lehívja a pályáról, és ezzel szünetelteti a mérkőzést, fegyelmi vétséget követ el, amely a világ minden országában súlyosnak minősül.

A Fegyelmi Szabályzat szerint a mérkőzés kezdésének megtagadása vagy a pályáról való levonulás egy hónaptól két évig terjedő eltiltást vonhat maga után. Így az MLSZ szerint “a legenyhébb kiszabható szankciót alkalmazták”.

A közlemény zárásában az MLSZ emlékeztet arra, hogy a FEB elnöke az NB I 12. fordulójában lejátszott ZTE–Bp. Honvéd mérkőzéssel kapcsolatban mindkét sportszervezettel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért, a ZTE esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása miatt, a Honvéd esetében megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és rasszista megnyilvánulás miatt.

Moniz fellépése nem meglepetés: Fradi-edzőként és Hollandiában is beleállt, ha rasszizmust tapasztalt