Az MMA-ban eddig veretlen ifj. Növényi Norbert nem nagyképű, táncolni viszont nagyon szeret

Ifj. Növényi Norbert újabb kiütéses győzelmet aratott péntek este a második legnagyobb MMA-szervezet, a Bellator 297-es gáláján, Chicagóban. Azt hihetnénk, ilyenkor néhány hét pihenő következik, de nem, a 84 kilogrammos ketrecharcos már visszatért Angliába, és a hosszú út, valamint a meccs utáni fáradalmak dacára ismét edzésbe állt. Ez is jól mutatja, a mindössze 23 éves Növényi szótárában nem szerepel a kimerültség, a Sportálnak adott interjújából pedig az is kiderül, a lehetetlent sem ismeri.

Ifj. Növényi Norbert (fotó: Getty Images)

Nem sok időt töltött pihenéssel… 
Hétfőn már az edzőteremben voltam. Egyébként el akarok menni három-négy napra kikapcsolódni, ezért inkább most edzek, így nem kell kétszer pihennem.

Mindössze 46 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy a múlt heti meccsén kiüsse lengyel ellenfelét, Kamil Oniszcukot. Mi volt az előzetes terve? Tudatosan korai befejezésre készült? 
Számítottam rá, hogy hamar befejezem a meccset, de arra nem, hogy ilyen korán. Nagyon ügyes srác, aki nem mellesleg ugyanabban az amerikai teremben edz, ahol Borics Ádám. Nagyon jó trénerei, edzőpartnerei vannak, egyiküket ismerem is, így tudtam, kemény ellenfél lesz, de azt is tudtam, hogy technikailag felkészültebb vagyok a többieknél a súlycsoportomban.

A szintén a Bellator égisze alatt versenyző Borics Ádámtól kért tanácsot az összecsapás előtt? 
Egyszer már találkoztunk, de nem annyira ismerjük egymást, nem igazán szoktunk beszélgetni. Amikor a műtétje volt, megkérdezte, tudok-e neki tanácsot adni. Ez megtörtént, és ahogy láttam, néhány tippemet meg is fogadta.

Visszatérve a meccsére: Oniszcuk legalább tíz centivel magasabb Önnél. Nem tartott attól, hogy a termete gondot okoz majd? 
Dehogynem! Ebben a sportban minél magasabb egy ellenfél, annál ijesztőbb. Mindig azt mondják, az a legjobb, ha közel mész az ilyen típusú riválisokhoz. Sajnos ez nem így van, ha közel megyek, megvan az esélye, hogy belenézek egy térdesbe vagy egy könyökösbe. Szerencsére nagyon jó, hozzá hasonló felépítésű edzőpartnerekkel készültem, és a technikai tudásomnak, valamint a stílusomnak köszönhetően behoztam a méretbeli különbségeket.

Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy tart az ellenfelétől. Szinte végig le voltak engedve a kezei, nagyon könnyedén, lazán bunyózott. 
Ez a stílusom miatt van. Állóharc közben lent van a kezem, ugrálok, ez a point kick-boxhoz köthető, amelyben egyébként Magyarország kiemelkedő. Leszámítva az edzőtábor utolsó hetét, jól ment a felkészülés, magabiztos voltam, és sok erőt adott, hogy a mérlegelésnél láttam az ellenfelemen, ő jobban tart tőlem, mint én tőle. Ez talán az eddigi meccseimnek és a kiszámíthatatlan stílusomnak köszönhető. Jó az állóharcom, világklasszis szinten jiu-jitsuzom és birkózom, erre nagyon nehéz felkészülni.

A KO után látványos táncot járt a ketrecben. Ezt előre eltervezte vagy spontán jött? 
Aki ismer, tudja, hogy megállás nélkül táncolok. Mindegy, hogy az edzőteremben, az autóban, otthon vagy éppen a zuhanyzóban vagyok, én mindig táncolok. Két zenei stílus, az afrobeat és az amapiano nagy kedvelője vagyok. Annyira boldog voltam a győzelem után, hogy egyből elkezdtem táncolni, ilyenkor érzem jól magam. Sokan írták, hogy nagyképű vagyok, de ez nem igaz! Nem volt bennem rossz szándék, tisztelem az ellenfeleimet, írok nekik a meccsek után. Esténként sokszor sírva megyek aludni, mert nem mindig úgy megy az edzés, ahogy eltervezem, de amikor egy ilyen sikert elérek, az hihetetlen érzés. Ilyenkor azt csinálom, amit szeretek, azaz táncolok.

Látva a legnagyobb harcosok példáját, ha valaki ebben a sportban a csúcsra akar érni, akkor a showműsor is elengedhetetlen.
Pontosan. Nagyon sokan imádták a táncom, az előadásom. Amikor bemegyek a ketrecbe, nem csak bunyót, hanem showt, élményt akarok adni az embereknek. A bevonulásom olyan volt, mintha én adtam volna elő a zenét: énekeltem, táncoltam, majd jött a meccs, ami szintén az előadás része volt. A teljes egészre emlékeznek majd az emberek, nem csak arra, hogy megvertem az ellenfelem. Nagyon sok hírességgel, például a híres youtuberrel, KSI-vel is baráti viszonyban vagyok. Megtanultam tőlük, hogy úgy is csinálhatod a showt, ha közben önmagadat adod.

Vírusként terjed az interneten a meccséről készült felvétel. Ez a jelenség lökést adhat a karrierjének?
Száz százalék! A Will Fleury elleni 2019-es győzelmem után is mondta néhány ember, hogy az MMA legnagyobb reménysége vagyok, de most, a legutóbbi sikerem után úgy érzem, kicsit felfigyeltek rám. Leesett jó néhány embernek, hogy nemcsak átlagos, hanem különleges srác vagyok – én is egyre jobban elhiszem, hogy valami nagy van születőben.

Szerencsére a súlyos lábsérülése már a múlté, de adódik a kérdés, mi lett volna, ha nem kell több mint két évet kihagynia. Ennél is előrébb tartana? 
A sérülésem megtanított arra, hogy ki vagyok. Kellett, hogy jobban megértsem magam. Két és fél évig nem tudtam harcolni, így pénzt sem kaptam, edzősködnöm kellett. Nem tudtam járni, ülve árnyékoltam a tükör előtt. Voltak olyan napok, amikor azt mondtam, abbahagyom, de kitartottam. Amikor úgy éreztem, nem bírom már mentálisan, akkor is lementem edzeni, kínoztam magam. A térdem soha nem lesz már a régi, de megtanultam együtt élni a fájdalommal. Nagyon sokat fejlődtem az elmúlt két és fél évben, lehet, ha a legutóbbi meccset 21 évesen vívom, akkor nem szerepeltem volna ennyire jól. Most már elhiszem, hogy ebben a súlycsoportban szinte senki sem tud megverni, még a világbajnok Johnny Eblen sem. Persze, egy szerencsés ütéssel mindig ki lehet kapni, de ha úgy vesszük, minden nap egy ütésre vagyok a haláltól. Voltak ennél is nehezebb időszakaim, ez azért volt rossz, mert sokáig nem csinálhattam azt, amit a legjobban szeretek.

Édesapja, az olimpiai bajnok Növényi Norbert nemrég úgy nyilatkozott, szerinte két év múlva világbajnoki címért küzdhet. Ez reális cél? 
Hiszek ebben. Két év múlva, akár hamarabb, már övem is lehet. A mostani szerződésem még két meccsre szól, ezekre már a lehetséges időpontok is megvannak. Jövő ilyenkorra új szerződést akarok kötni, amibe egy esetleges címmeccset is belefoglalhatunk. Azt megígérhetem, egyszer világbajnok leszek!

Ha már szóba került, az édesapja mennyiben tudja segíteni a karrierjét? Kikéri a véleményét a meccsek előtt vagy után?
Technikailag már nem tud tanácsot adni, és a karrierem szempontjából sem igazán tud mit mondani. Hiába voltak MMA-meccsei, nem ebben a súlycsoportban versenyzett. Megbeszélünk sok mindent, elmesélem neki a napjaimat, de sok tippet nem tud adni, hiszen a távolság miatt nem is nagyon lát edzeni. Akivel a legtöbb időt töltöm, aki a legjobban ismer, a legjobb tanácsokat adja, az a főedzőm, Alexis Demetriades.

(sportal.hu/sport)

Post Views: 1