Az MTK is legyőzte a címvédőt

Az OTP Bank Liga 6. fordulójának vasárnapi mérkőzésén az MTK Kanta József tizenegyesgóljával 1-0-ra nyert a Videoton FC ellen.

MTK Budapest – Videoton FC 1-0 (0-0)
Vezette: Kassai Viktor
Gólszerző: Kanta (11-esből) a 81. percben

A mérkőzés első félidejében mindkét oldalon sok volt a pontatlanság, mindkét együttes a másik fél hibáit igyekezett kihasználni, de kevés sikerrel – alig volt helyzet a szünet előtt. A legnagyobb lehetőséget Feczesin Róbert hagyta ki, ezen kívül csak rögzített szituációk után alakultak ki lehetőségek. A második félidőben aktívabb lett mindkét együttes, az MTK Gera Dániel becserélésével veszélyesebb lett, és egy jobb oldali akció végén kis híján megszerezte a vezetést: Torghelle Sándor visszagurítása után Kanta József bombázott a keresztlécre. Az MTK a 81. percben szerezte meg a győztes gólt, a Feczesin 16-oson belüli kezezése után megítélt büntetőt Kanta higgadtan értékesítette. A hátralévő időben a Vidi hiába kockáztatott az egyenlítés érdekében, maradt az 1-0, ráadásul a hosszabbításban meg is fogyatkoztak a vendégek, Juhász Roland kapott piros lapot szövegelésért.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS