Az NB I-es alapember lehet a külföldi bajnokság sztárigazolása – sajtóhír

A sportsport.ba értesülései szerint a Bosnyák Kupa-győztes Velez Mostar a ZTE alapemberével, Emir Haliloviccsal erősítené meg a keretét. A lap úgy fogalmaz, ha a nagy terveket szövögető együttesnek sikerülne hazacsábítania a játékost, akkor az a bajnokság leghangzatosabb igazolása lenne a nyáron.

Halilovic az előző idényben alapembere volt a zalaegerszegieknek, a 33-ból 31 bajnokin játszott: 23-szor kezdőként, 8-szor csereként, a középpályás egy gólig jutott.

A Velez az előző bajnokság ötödik helyén végzett, a kupában már jobban ment a csapatnak, döntőbe jutott, amelyet sikerült is megnyernie, így az Európa Konferencia Ligában indulhat.

Halilovic korábban már bajnokságot és kupát is nyert hazájában. Mivel a 32 éves játékosnak a Transfermarkt szerint 2023 nyaráig érvényes a szerződése a ZTE-vel, ezért ki kellene vásárolni abból.

Storck 31 éves magyar segítője: “Sok olyat is bevállaltam, amire normális ember nemet mondott volna” – interjú