Az NB III-ban szereplő Bicske a maga mértékével egy igazi nagy fogást jelentett be…
A Bicskei TC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub évzáró sajtóeseményén bejelentették, hogy a csapat nuár végén egy hétig az erdélyi testvérváros Tusnádfürdőn edzőtáborozik és felkészülési mérkőzést fog vívni a másodosztályú FK Csíkszeredával, valamint az első osztályú Sepsi OSK tartalékcsapatával is.
A rendezvény végén azt is közölték, hogy a klub szerződtette a korábbi utánpótlás válogatott támadót, Tischler Patrikot. A 32 éves csatár pályafutása során 249 mérkőzést játszott az élvonalban, miközben többek közt az MTK Budapest, a Puskás Akadémia, a Fehérvár, az Újpest és a Debrecen csapatait erősítette.
A Bicske az őszi idényben 33 pontot gyűjtött, ennek köszönhetően a negyedik helyről várhatja a folytatást a bajnokságban.
fociclub
A Az NB III-ba szerződött a jelentős élvonalbeli rutinnal rendelkező magyar támadó – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.