Az Óbudai Sportakadémia előadásán vendégünk Storcz Botond volt, a 2016. évi sportrendezvény sorozat fővédnöke

+ôbudai Sportakad+ęmia Storcz Botond 2016.02.02 (3)

Új helyszínen az Esernyős-Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pontban került megrendezésre az Óbudai Sportakadémia. Rendhagyó előadás volt a február 2-i Sportakadémia, meghívott vendégünk Storcz Botond jeles képviselője a magyar kajak-kenu sportágnak. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy elfogadta a 2016. évi sportrendezvény sorozat fővédnökségére való felkérésünket. Három olimpiai aranyéremmel, Világ és Európa-bajnoki címével örökre beírta magát a sportág történelmébe.

Montázs_S.Botond

Először óbudai kötődéséről beszélt. Elmondta, hogy gyökerei még a mai napig is ide kötik, itt született, itt járt iskolába és itt kezdett el sportolni először az Újpesti TE színeiben, majd a Duna Római-parti szakaszán a Multi Sportegyesületben folytatta sportszereplését. 1993-ban már ifjúsági világbajnokságon kvalifikálta magát, ezt követően 1995-ben először került a felnőtt világbajnoki csapatba. Az áttörést, elmondása szerint az 1997-es év hozta meg számára, ahol már formálódott a későbbiekben sikert sikerre halmozó négyes egység. Ekkor már együtt evezett Vereckei Ákossal és Kammerer Zoltánnal. Első közös olimpiai részvételük lenyűgöző volt, a sydney-i nyári olimpián kettesben 500 méteren (Kammerer), illetve négyesben 1000 méteren (Kammerer, Vereckei, Horváth G.) olimpiai aranyérmet szereztek. A 2004-es athéni nyári olimpián megismételte a négyes 1000 méteres győzelmét. Kérdeztük arról, hogyan találtak egymásra? Megerősítette, hogy ösztönösen állt össze a csapat, nemcsak sporttársakká, hanem jó barátokká is váltak valamint az edzői stáb is fogadókész, nyitott volt kezdeményezésükre. Elmondta azt is, hogy az akkori és mai sportsikerek mögött Magyarország remek infrastrukturális adottságai is áll, hiszen a Dunavarsányban és Szegeden található versenypályák és edzőtáborok nemzetközi színvonalú felkészülési lehetőséget biztosítanak. Jövőbe vetett hite a Magyar Kajak-Kenu Szövetség vezetőedzőjeként töretlen, hiszen nagyon bízik a magyar csapat Rió-i olimpiai sikereiben. A csapat kerettagjainak kiválasztása az elkövetkezendő egy-két hónapban megtörténik, remények szerint több érem várományosai is lehetünk, melyek között természetesen arany érem megszerzése is lehetséges. A tesztversenyek nagy része már lezajlott. Elmondta, hogy a Rió-i helyszín rendkívül színvonalas mind az ellátásban, mind pedig a pályák kialakításában. Akadálymentesnek látja a kint tartózkodáshoz való alkalmazkodást. A sportági utánpótlás is jó úton halad, mert a magyar fiatalok korosztályos világversenyeken eredményesen szerepelnek,Magyarország képviseli a legerősebb nemzetet. Véleménye szerint hosszú távon biztosítva van a siker, hiszen a saját hitvallása szerint kollégái is kellő alázattal és tisztelettel viseltetnek a sportág iránt.

Az Óbuda Média stábjának a sportolás fontosságáról beszélt.

 

Forrás: www.obudasport.hu – RSS