Az olimpiai 5. Bácsi Péter visszavonult, szakmai igazgatóként folytatja


A kétszeres világ- és Európa-bajnok, olimpiai ötödik Bácsi Péter visszavonult! A 36 éves kiválóság 2018 októberében a csodás emlékű budapesti birkózó-világbajnokságon aranyérmes lett, aztán januártól amolyan játékosedzőként folytatta a kötöttfogású válogatott mellett, majd a nyár derekán megkapta a Magyar Birkózószövetség szakmai igazgatói posztját. Mondhatjuk tehát, hogy a csúcson hagyta abba, s ott is folytatja.

Bácsi Péter így fogalmazott az életét, pályáját ért változásokról: „Mindenki számára nyilvánvaló volt már a vb előtt is, hogy a pályafutásom vége felé járok. Próbáltam felkészülni a továbbiakra, nem véletlenül tanultam, a nyáron államvizsgáztam a Testnevelési Egyetem sportszervezői szakán. A vb után sem álltam le, belevágtam a felkészülésbe, a Bundesligában birkóztam is, aztán kiderült, hogy Repka Attila távozik a kötöttfogású válogatott stábjából, a szövetségi kapitány, Sike Bandi pedig felajánlotta, hogy legyek mellette amolyan játékosedző. Eközben pontosan tudtam, hogy nálunk és persze sok egyéb sportágban mindent az olimpiában mérnek, s azt is, hogy alattam és felettem, 77 és 87 kilóban egyaránt világklasszisokkal kellene megküzdenem már itthon is a tokiói szereplésért, nem beszélve a nemzetközi mezőnyről. Jobbat nem kívánhattam volna ahhoz, hogy a csúcson fejezhessem be, mint a budapesti vb-t. Az olimpia bajnoki címmel legfeljebb a hazai környezetben kivívott világbajnoki arany vetekedhet, s nekem utóbbi megadatott. Nehéz döntés volt a visszavonulás, de meg kellett hozni, állandó sérüléseim, a nyaki gerincsérvem, a könyökfájásom is emellett szólt, nem beszélve a családomról és a vállalkozásomról.”

Ebből persze még nem adódik automatikusan az MBSZ egyik legfontosabb pozíciójának betöltése. Erről így vallott Bácsi: „A szövetség május végi előrehozott tisztújítása során több tapasztalt versenyzőtársammal együtt a tagság beválasztott az elnökségbe, s ezzel együtt merült fel a számomra új feladatkör lehetősége. A végzettségem megvan hozzá, talán a szakmai rálátásomat sem kell magyarázni. Úgy érzem, az előremutató folyamatok már elindultak, a koordinálást kell megoldani, s az adott csapatból kihozni a maximumot. A jövő nagy feladata az óvodai és az iskolai birkózás megszervezése, az edzőképzés és motivációs rendszer kidolgozása, az, hogy a jövőben összeállított modern szakmai anyag jusson el mindenkihez, s el is olvassa mindenki. További teendő a szabadfogás méltó helyre emelése, valamint a leendő akadémiai képzés megtöltése tartalommal.”

Bácsi Péter
Született: 1983. május 15.
Klubja: Ferencváros
Szakága: kötöttfogás
Legjobb eredményei: kétszeres világbajnok (2014 – Taskent, 2018 – Budapest), kétszeres Európa-bajnok (2008 – Tampere, 2014 – Vantaa), kétszeres olimpiai ötödik (2008 – Peking, 2016 – Rio de Janeiro), Eb-ezüstérmes (2011 – Dortmund), Eb-bronzérmes (2010 – Baku)

(MBSZ, fotó: MOB)

Forrás: www.mob.hu – RSS