Az Olimpiai Stadionból az olimpiára

olimpiara.jpg

A 2007-es esztendõben a két világbajnoki elsõséget szerzett kenu négyest (500 és 200 méteren) itthon csak egy hajó tudta leszorítani a dobogó tetejérõl.

Ez az egység az a kenu négyes, amelyik az Európa-bajnokság ezüstérme után a világbajnokságon bronzérmet nyert 1000 méteren. A csapat tagjai, Balázs Gábor, Metka Márton, Mike Róbert és Sáfrán Mátyás Olaszországban edzõtáboroznak, és a minap kilátogattak a Roma-Real Madrid Bajnokok Ligája futball-mérkõzésre is.

„Klassz volt a római Olimpiai stadionban jó focit látni, de az igazi sportélmény számunkra az idén a pekingi olimpiai részvétel lenne” – mondja a csapattal edzõtáborozó Tóth Márton. 

Az Oláh Tamás és Soltész Árpád edzõpáros irányításával készülõ kenus gárda három hetet tölt Olaszországban, a Rómához közeli Sabaudiában. „Már évek óta itt kezdjük el tavasszal a vízi edzéseket, szinte mintha a második otthonunk lenne. Idén heten utaztunk ki, a négyesen kívül Tóth Márton, Nagy Péter, valamint ideiglenesen Joób Márton is csatlakozott hozzánk”- összegzi Metka Márton, a négyes vezérevezõse.

Ám hogy az idei évben is együtt marad-e a csapat, az még ne! m dõlt e l, hiszen a kenu négyes nem szerepel az ötkarikás játékok programjában. Az olimpián 1000 és 500 méteren egyes és páros kenuban rendeznek versenyeket, jó esetben egy nemzetbõl összesen hat kenus indulóval, persze ez függ a kvalifikációs versenyeken megszerzett kvóták számától (tavalyi világbajnokság, idei Európa-bajnokság). A négyes tagjai is szeretnék kipróbálni magukat ezeken a távokon, ami nem idegen tõlük, hiszen Mike Róbert 2006-ban, míg Sáfrán Mátyás 2007-ben képviselte hazánkat a világbajnokságon, 500 méteren egyes kenuban. 2008-ban nem lesz egyszerû dolguk, hiszen ezen a távon még nincs meg az olimpiai kvóta, így egy esetlegesen sikeres hazai válogatóverseny után az Eb-n kellene azt megszerezni.

„Szeretnék ismét egyes kenuban bizonyítani 500 méteren, de a párostól sem zárkózom el. Még nem tervezek azonban elõre, egyelõre az alapozó munkát kell keményen végigcsinálni, hogy a versenyeken legyen esélyem a sikerre.” -mondja Mike Róbert.

„Jómagam párosban szeretnék versenyezni, noha a Kozmann-Kolonics duó itthon még nem talált legyõzõre. Tavaly mind 500, mind 1000 méteren mögöttük, második helyen értünk célba, idén elég lenne csak egy lépcsõfokkal feljebb lépnünk. A négyest se szeretném veszni hagyni, bízom benne, hogy együtt maradunk, s akkor talán a rövidebb távokon, 500 és 200 méteren is tudunk bizonyítani” – tervezi Bal&! aacute;z s Gábor, a négyes kormányosa.Eddig nagyobb sérülések és betegségek nélkül zajlott a felkészülés, csakhogy nem elég egészségesnek lenni, a tréningeket is keményen végig kell dolgozni, mint azt Mike említette. Ám ezzel nem lehet probléma, hiszen a fiatal kenusokban csapaton belül is buzog a versenyszellem, s Peking közeledte plusz energiákat is felszabadít, vagyis nem teherként nehezedik a vállukra. A hozzáállás már hibátlan, ám a formáról és az esélyekrõl a májustól kezdõdõ versenyek döntenek.