Az Őszi Hosszútávú versennyel zárult a vízi szezon

Az Őszi Hosszútávú és Héraklész Keretfeltöltő Evezős Versenyre október 21-én, szombaton a Kis-Dunán került sor. A versenyzők arról adtak számot mennyi idő alatt teljesítik a hosszú vízi szezon végén a négy, illetve a hat kilométert. Juhász Adrián duplázott, egypárevezősben, és kétpárban is nyert.

Fotók: Szlovák Bence

A Csepel Evezős Klub adott otthont a hagyományos őszi versenynek, amely az evezősök erőnlétét volt hivatott felmérni. Egyúttal az eredmények fontos támpontot adnak a szakvezetés számára a válogatott kerettagok teljesítményéről. A fiatalabb generáció négy, a többiek hat kilométert húztak le.

Az olykor esős, szeles, ám nem kifejezetten hideg időjárásban közel harminc számban avattunk győztest.

A tavasszal már megszokott keretek: büfé, és zene várta a versenyzőket, és szurkolókat.

Juhász Adrián odatette magát a Kis-Dunán, az idén is normálsúlyú kettesben Simon Bélával versenyző világ-, és Európa-bajnok evezős egypárban, és kétpárban- utóbbiban klubtársával Furkó Kálmánnal – is a leggyorsabb volt.

A verseny részletes eredményeiért klikk ide.

A Az Őszi Hosszútávú versennyel zárult a vízi szezon bejegyzés először Magyar Evezős Szövetség / Hungarian Rowing Federation-én jelent meg.

Magyar Evezős Szövetség

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.