Az U19-es magyar válogatottól érkezhet korábbi Vidi-edző a Lokihoz – ő lehet Huszti utódja

Mint ismert, a másodosztályú Kecskeméti TE elleni múlt heti Magyar Kupa-kiesést követően nyújtotta be a lemondását a Debreceni VSC vezetőedzője, Huszti Szabolcs, amit a vezetőség el is fogadott. Hétvégén így az MTK Budapest otthonában lejátszott bajnokin már megbízott edzőként Jeremiás Gergő irányította a Lokit, segítője Dombi Tibor volt, míg szakmai tanácsadóként Herczeg András is kivette a részét a munkából.

Honlapunk úgy értesült, hogy nagy valószínűség szerint a DVSC vezetősége megtalálta Huszti végleges utódját és a következő bajnokin már nem megbízott edző irányíthatja a hajdúságiakat. A csakfoci.hu úgy tudja, hogy

jó eséllyel a jelenleg a magyar U19-es válogatott szövetségi edzője, Tímár Krisztián lehet a DVSC új vezetőedzője.

A korábbi magyar válogatott labdarúgó 2015-ben vonult vissza, ezt követően a szegedi utánpótlásban kezdett edzősködni, majd megfordult a MOL Fehérvár FC második csapatánál és az U18-as magyar válogotottnál is.

Horváth Ferenc: “Félek, hogy van gondolatrendőrség és el fognak vinni” – így látták az edzők