Az UEFA Champions League győzteseinek kupája Budapestre érkezett!

image Partneri együttműködésük ötödik évében az UniCredit ismét európai körútra indította az UEFA Champions League győztesének járó trófeát, mely látványos utazásának Németország utáni második állomásaként Budapestre érkezett. Az UniCredit által bemutatott UEFA Champions League Trophy Tour egy olyan különleges hangulatú interaktív kiállítás, amely az úgynevezett augmented reality révén is közelebb hozza a futballcsillagok világát a szurkolókhoz.

Akik hétvégén felkeresik a kiállítást a Felvonulási téren, az Ötvenhatosok terénél, igazán egyedülálló futballélmény részesei lehetnek. A legszebb pillanatokat egyedi multimédiás technológiával készült fotókon örökíthetik meg, melyeket a letöltött sportérdekességekkel együtt büszkén oszthatnak majd meg barátaikkal a közösségi médiában.

 A Felvonulási téren felállított Trophy Tour „UniCredit Walk of Champions” interaktív kiállítás szeptember 27-én, pénteken 17-20, szeptember 28-29-én, szombat-vasárnap pedig 10-20 óra között várja látogatóit – ingyenesen. Pénteken először az újságírók találkozhatnak az izgalmas kiállítással, és a sajtótájékoztatón elsőként Budapest főpolgármestere, Tarlós István szól az esemény és a sport jelentőségéről. Délután 17 órakor pedig látványos ceremónián igazi futball-legendák tárják a nagyközönség elé a kupát, később pedig autogramot is osztanak.

 A gyors elektronikus regisztráció közvetlen hozzáférést nyújt a kiállítás érdekességeihez: exkluzív információkhoz juthatunk az UEFA Champions League ereklyéiről, s „valódi” kaland is vár a „kiterjesztett valóság”-nak (augmented reality) köszönhetően.

 Az esemény legnagyobb csemegéje persze maga TROPHY, a győztesek kupája. Ráadásul a látogatók magukat is megörökíttethetik együtt a trófeával – az eredeti UEFA Champions League díjátadó helyszínét és hangulatát idéző ünnepi emelvényen készülő fotón!

 Akik pedig a várható sorban állás nagyját elkerülve gyorsabban szeretnének bejutni erre az izgalmas kiállításra, a www.unicredit.eu/champions oldalon előzetesen regisztrálhatják magukat belépésre a „gyorssávon”.

 A Trophy Tour további különlegessége, hogy két olyan nagykövettel érkezett Budapestre, akik pályafutásuk során elnyerték az áhított kupát. Az UEFA Champions League Trophy Tour  nagykövete, Christian Karembeu francia labdarúgó csapatával kétszer is így tett, Fabio Capello, az UniCredit hivatalos UEFA Champions League nagykövete pedig edzőként vitte diadalra csapatát, az AC Milant a versenysorozatban. A jelenleg az orosz válogatott trénereként tevékenykedő mester így nyilatkozott: „Az UEFA Champions League varázsát visszaadó csodálatos rendezvényt hozott létre az UniCredit, és nagy öröm számomra, hogy részt vehetek az UEFA Champions League Trophy Touron. Fantasztikus érzés volt, amikor a kupát a magasba emelhettem. Az, hogy ennek az izgalmát és örömét e turné keretében Európa-szerte megoszthatjuk a szurkolókkal, nagyszerű élmény és kiváló lehetőség arra, hogy megköszönjük nekik a támogatásukat és az elkötelezettségüket.”

 A különleges eseménnyel kapcsolatosan Dr. Patai Mihály, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: „Az UEFA Champions League valódi minőségi labdarúgás, és így minden évben felfokozza a futball, a sport iránti érdeklődést. Mi ezt hazánkban már a negyedik éve arra is felhasználjuk, hogy aktivizáljuk és segítsük több mint 100 iskolában a tanulók sportos, egészséges életét. Biztos vagyok benne, hogy erre az UEFA és csoportunk által létrehozott és minden elemében a minőségről, az élmények leginnovatívabb megosztásáról szóló ingyenes rendezvényre is számos család a gyermekeivel együtt fog érkezni, és nagyszerű élményekben lesz részük.”

 David Taylor, az UEFA Events SA vezérigazgatója: „Az UEFA Champions League Trophy Tour, az egyik legfontosabb kezdeményezésünk, célja, hogy a versenysorozatot és a híres ezüst trófeát még közelebb hozza a rajongókhoz. Miközben milliók nézik az UEFA Champions League mérkőzéseit a televízióban és a stadionokban, csak keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy élőben láthassák a kupát. Az UniCreditnek köszönhetően azonban sokkal többen lehetnek szinte résztvevői az UEFA Champions League versenysorozatának, és biztos vagyok abban, hogy az idei eseményünk tovább erősíti sportszeretetüket.”

 A 2013-as, öt országot érintő UEFA Champions League Trophy Tour a 2015-ös döntő helyszínéről, Berlinből indult. Budapestről Bukarestbe (október 4-6.), majd a bosznia-hercegovinai fővárosba, Szarajevóba (október 11-13.) vezet az útja, mielőtt Szófiában (október 18-20.) teljesíti be idei küldetését.

 Az UEFA Champions League Trophy Tour az évek során összesen 13 európai országba látogatott, 10 500 kilométert utazott, több mint 480 ezer rajongó tekintette meg és több mint 116 ezren éltek azzal a kivételes lehetőséggel, hogy fényképezkedjenek a már jelképpé vált kupával. Nálunk második alkalommal jár. A Trophy Tour új koncepciója pedig az idén a korábbinál is több szurkoló és sportbarát számára teszi lehetővé a közeli találkozást a trófeával és a versenysorozattal.

Az UniCredit

Az UniCredit vezető európai kereskedelmi bank, amely 20 országban van jelen intézményhálózatával. Teljes nemzetközi hálózatunk, mely több mint 9200 bankfiókból áll, és amelyben több mint 152 000 munkatárs dolgozik, mintegy 50 piacra terjed ki (2013. április 30-ai adatok).

A közép- és kelet-európai régióban az UniCredit működteti a legnagyobb és leginkább diverzifikált, több mint 3600 fiókból álló nemzetközi bankhálózatot (Lengyelországot is beleértve). A csoport a következő országokban folytatja tevékenységét: Ausztria, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország és Ukrajna (2013. április 30-ai adat).

Megosztás:
Share: