Az új edző miatt Ronaldót és Kane-t is bukhatja az MU, arab kézbe kerülhet az AC Milan – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester City: A Monaco francia középpályása, a 22 éves Aurelien Tchouameni az első számú célpontjuk a nyáron – a távozó Fernandinho pótlására. (Football Insider) A City továbbra is nagyon szeretné tető alá hozni a Borussia Dortmund támadójának, Erling Haalandnak az átigazolását, de a 90min értesülései szerint nem hajlandóak előre és egyben kifizetni a 63 millió fontos vételárat. Inkább abban reménykednek, hogy sikerül megállapodni egy olyan fizetési tervben, amely lehetővé teszi számukra, hogy darabolják fiatal csillag megszerzésével járó jelentős költségeket.

Liverpool: A legsötétebb nap, 96 szurkoló halála: 33 éve gyászba borult a focivilág – videó

Chelsea: A Chicago Cubs amerikai profi baseball-csapat tulajdonosai és partnereik úgy döntöttek, hogy nem nyújtanak be végül hivatalos ajánlatot a Kékek megvásárlására, mivel a konzorcium tagjai nem tudtak megegyezni ajánlatuk végleges összetételéről. Tom és Laura Ricketts, a Cubs tulajdonosai Ken Griffin és Dan Gilbert amerikai milliárdosokkal közösen tettek volna ajánlatot a Blues megvásárlására. A végleges ajánlatokat csütörtökön kellett volna benyújtani a New York-i Raine Group kereskedelmi banknak, de a Ricketts-család vezette csoport visszavonta a pályázatát.(The42)

Manchester United: A Manchester United illetékesei egyszerre voltak elragadtatva és lenyűgözve Erik ten Hagtól, miután a holland a múlt hónapban a klub belső állapotát boncolgatta állásinterjúja során. Az Ajax trénere állítólag levette a lábukról a vezetőket, miután már-már brutális módon őszintén mondott el mindent, ami szerinte a klubnál rosszul működik. Úgy tudni, hogy a tárgyalásokat vezető Darren Fletcher technikai igazgató és John Murtough futballigazgató a múlt hónapban “teljesen sokkos állapotban” távozott a Ten Haggal folytatott megbeszélésről, úgy tűnik, az 52 éves szakember mindkettőjüknél a megfelelő akkordot találta el. A holland jelenleg igencsak esélyes arra, hogy a szezon végén leváltsa Ralf Rangnickot, a PSG-t irányító Mauricio Pochettinót is megelőzve az Old Trafford “forró kispadjáért” folytatott versenyben – sőt, a hírek szerint már meg is született az egyezség a felek között. (Daily Star) Ten Hag állítólag azt is világossá tette, hogy a 37 éves portugál csatárikon, Cristiano Ronaldo nem illik a leendő csapata játékstílusához. (Star)

Hivatalossá vált, hogy öt idény után a szezon végén távozik a klubtól Nemanja Matic – jelentette be az MU.

– Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy ez a szezon lesz az utolsó a Manchester Unitednél. A döntésemről tájékoztattam a vezetőséget, a menedzsert és a játékosokat. Hatalmas megtiszteltetés és kiváltság volt ezért a nagyszerű klubért játszani. Köszönöm a szurkolóknak a rendületlen támogatásukat. Most mindent beleadok a szezon végéig, hogy segítsek a csapattársaimnak a lehető legerősebben befejezni a szezont – írta Instagramon a szerb játékos.

Tottenham: Harry Kane a nyáron visszautasítja a Manchester United invitálását és marad a Tottenhamnél, mivel az Old Traffordon a tervek szerint Erik ten Hag lesz az új menedzser, nem pedig Kane korábbi londoni trénere, az argentin Mauricio Pochettino. (Mirror)

Arsenal: Az Everton és a Leeds után az Ágyúsok is beszálltak a Florian Grillitschért folytatott versenyfutásba. A Hoffenheim osztrák válogatott védekező középpályása szabadon igazolható lesz a nyáron. (Telegraph)

Burnley: Kirúgták a Premier League legrégebben kinevezett edzőjét

SPANYOLORSZÁG

Real Madrid: A 36 éves horvát középpályásnak, Luka Modricnak két ajánlata is van – az egyik a Juventustól, a másik Katarból -, ha úgy dönt, hogy a nyáron lejáró szerződésével elhagyja a Real Madridot. (AS) Továbbra is bíznak abban, hogy sikerül összehozniuk a Kylian Mbappé-üzletet – állítja az ESPN. Szó volt arról, hogy a francia válogatott csatár új szerződést köt a Paris Saint-Germainnel, de a blancók arra számítanak, hogy a világbajnok támadó a nyáron szabadügynökként Spanyolország felé veszi az irányt.

Barcelona: A Barca elnöke kiakadt a 30 ezer vendégszurkoló miatt: “Szégyellem magam” – videók

A katalánok sportigazgatója, Mateu Alemany tagadta, hogy bármiféle megállapodás született volna a Bayern München és a lengyel támadó, Robert Lewandowski nyári átigazolásáról. A 33 éves játékos szerződése a Bayernnél 2023 nyaráig szól. (Marca)

Combizomsérülés miatt nem számíthat Pedrire az FC Barcelona – jelentette be pénteken a katalán labdarúgóklub. A 19 éves Pedro González López már az első félidő végén problémával küzdött a bal combjában csütörtökön az Eintracht Frankfurt elleni Európa-liga-negyeddöntő visszavágóján, majd a szünetben le is kellett cserélni. Mint a klub honlapja bejelentette, bizonytalan ideig nem lesz bevethető a középpályás. A kihagyás várható időtartamára nem tért ki a közlemény, ám spanyol médiabecslések szerint van esély rá, hogy Pedri – aki az idény első felében ugyancsak combsérüléssel bajlódott – már nem lesz bevethető a mostani szezonban. A csütörtöki mérkőzést 3-2-re a Frankfurt nyerte a Nou Camp Stadionban, ezzel 4-3-as összesítéssel a német együttes lépett a legjobb négy közé. (MTI)

Atlético Madrid: Az Atléti továbbra is élénken érdeklődik az Internazionale argentin játékosa, Lautaro Martinez iránt, akit a nyáron már szerződtetnének is. A 24 éves támadóért a Tottenhammel kell versenyezniük. (Football Transfers)

OLASZORSZÁG

Juventus: Juan Cuadrado jövő nyárig meghosszabbította szerződését a Juventusszal – tudatta pénteken az olasz labdarúgóklub. A torinói gárda honlapjának beszámolója kiemelte, a szélsőként, középpályásként és védőként is bevethető 33 esztendős játékos eddig 262 mérkőzésen öltötte magára a klub mezét, ezalatt 24 gólt szerzett és 53 találatot készített elő. Az elmúlt idényben a Serie A-ban tíz gólpasszt osztott ki, minden sorozatot tekintve pedig 17-et, így – mint a közlemény hangsúlyozta – pótolhatatlan a Juventus keretében. Cuadrado 2015-től két évig kölcsönjátékosként futballozott Torinóban, majd 2017-ben szerződött végleg a Chelsea-től az olasz gárdához. A kolumbiai válogatottban 111 mérkőzésen tízszer volt eredményes. (MTI)

AC Milan: Az AC Milan állítólag tárgyalásokat folytat a bahreini székhelyű Investcorp vállalattal, amely megvásárolná a klubot. A Serie A-s csapatért kötött üzlet állítólag 1 milliárd euró körüli összeget érne. Ha az üzlet létrejön, ez lenne az első közel-keleti befektetők által végrehajtott felvásárlás egy olasz élvonalbeli csapatnál. (Reuters)

Lazio: A következő hetekben szeretnék véglegesíteni Alessio Romagnoli szerződtetését az AC Milantól. A 27 éves olasz válogatott védő arra készül, hogy a szezon végén lejáró szerződésével távozik a piros-feketéktől. (Calciomercato)

Torino: A klub elnöke, Urbano Cairo szerint “lehet, hogy már aláírt egy másik klubhoz” a 28 éves olasz válogatott csatár, Andrea Belotti. Az Európa-bajnok támadó szerződése a nyáron jár le a Bikáknál. (Tuttomercatoweb)

NÉMETORSZÁG

Bayern München: A Bayern edzője a BL-bukás után: “A kritikákkal együtt tudok élni, a 450 halálos fenyegetéssel kevésbé”

Borussia Dortmund: A németek a hírek szerint “áttörést” értek el a Red Bull Salzburg 20 éves csatárának, Karim Adeyeminek az ügyében. A német válogatott támadót a Liverpool is szerződtetné. (Sky Deutschland)

RB Leipzig: Gulácsi Európa Ligát akar nyerni – Orbán lett az olaszországi siker egyik áldozata