Az Újpest edzője: „Ha innen kikaptunk volna, kinyírom a játékosokat” – edzői értékelések

Újpest-ZTE 4-0

Milos Kruscic (Újpest):Három elemet emelnék ki a jelenlegi helyzetben: a jó játékosokat, mert bármennyire is dolgozunk keményen, ha nincsenek megfelelő kvalitású futballisták, a siker sem lesz a miénk. Ehhez csatlakozik a csapaton belül elvégzett kemény munka, azaz hogy megvan a világos elképzelésünk, hogy mit szeretnénk csinálni. A harmadik pedig a szurkolók, ha ezeket összekapcsoljuk, akkor ez lesz az eredmény. A szurkolók tartják a hátunkat, ők a kulcseleme ennek a sikersztorinak. A 3-0-s, majd 4-0-s eredmény fényében azt gondoltam, hogy meg lehet reszkírozni (hogy a kulcsjátékosokat lehozzam), elég lehetetlen volt elképzelni, hogy ilyen előnyről elbukjunk.

Ha innen mégis kikaptunk volna, valószínűleg kinyírtam volna a játékosokat.

3-0-nál teljesen biztos voltam benne, hogy ezekre a cserékre sor kerül, de az eredménytől függetlenül, ezeket a cseréket már korábban fontolgattam. 

Molnár Balázs (ZTE): – Gratulálok az ellenfélnek, jobbak voltak, mint mi. Sokkal élesebben játszottak, sokkal jobban akarták ezt a győzelmet nálunk. Sajnos a legrosszabb arcunkat mutattuk, ami eddig nagyon jól működött – a csapatvédekezés, ami miatt eredményesek voltunk -, az ma nem ment. Könnyű gólokat ajándékoztunk, amiből 4-0-s vereség lett. Szünetben azt kértem, amit a meccs előtt is, hogy vegyük észre, hogy ez egy más típusú mérkőzés. És hogy azt szeretnénk viszontlátni, mint amit múlt héten a Honvéd ellen nyújtottunk. A második félidőben jobban tudtunk dominálni, de az Újpest egy újabb góllal lezárta a mérkőzést. Védekezésben olyan hibákat követtünk el, amelyek eddig nem voltak ránk jellemzők. 

Paks-MTK 4-0

Bognár György (Paks): – Az első félidőben kicsit nyíltabb játékot vállaltunk fel, az első 20-25 percben jó iramban játszottunk, a két szélen megpróbáltunk bontani, ez többször sikerült is, ezzel elégedett voltam. 2-0-s vezetés után kicsit leültünk, a második félidőben kicsit más taktikával játszottunk, próbáltunk sakkozni a keddi mérkőzésre, nyilván a terhelés miatt – mondta Bognár, aki arra is válaszolt, tudatos vagy tudat alatti volt, hogy 2-0-nál visszavettek. – Tudat alatti.

Gondolhatod, hogy én ilyet nem mondok, hogy vegyenek vissza, nem is tetszett ez a része, ezért döntöttem úgy a szünetben, hogy mást kell csinálni.

El kell felejteni a rossz négy meccset is, meg ezt a 4-0-t is. Tetszett a fiatalok játéka, motiváltak voltak, elégedett vagyok velük.
(M4 Sport)

Márton Gábor (MTK): – Egy ilyen mérkőzés után nem marad más hátra, mint gratulálni a Paksnak – sajnos remekül visszahoztuk őket a jó formájukba. Mi kihagytuk azt, ami lehetőség előttünk adódott, ők jobban éltek ezekkel.  Ezt a játékot nem lehet szív nélkül játszani. Amikor egy csapat kiesés elől menekül, akaratból is több kell a pályára. Egy csapat, ha úgy is tud játszani, mint egy hete a Fehérvár ellen, akkor nem teljesíthet így néhány nap leforgása alatt. (mtkbudapest.hu)

Honvéd-FTC 1-2

Nebojsa Vignjevic (Honvéd):Jó meccset játszottunk egy jó csapat ellen. Úgy érzem, néhol jobban is voltunk, mint a Fradi. Az ellenfél az első helyzetét gólra váltotta, de ezt követően tudtunk irányítani. Legalább egy pontot megérdemeltünk volna. Sajnálom a fiúkat, de gratulálok a Fradinak. (M4 Sport)

Sztanyiszlav Csercseszov (FTC):Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, mert ismerjük az ellenfelünket, és tudtuk, hogy nem könnyíti meg a dolgunkat. Az első gólunk után a Honvéd nyomást helyezett ránk. Az egyenlítés után azonban sokkal jobban játszottunk, mint az első félidőben. Fontos győzelmet arattunk, most készülünk a kupaelődöntőre. (M4 Sport)