Az ülőmunka végzetes veszélye

Az emberek többsége ülőmunkában dolgozik, melynek bizony megvannak a hátulütői is. A mozgáshiány ugyanis számtalan betegség kialakulásának kockázatát megnöveli, például lényegesen gyakrabban fordul elő 2-es típusú diabétesz, elhízás magasvérnyomás azok körében, akik szinte egész nap az irodában ülnek. Kutatások szerint mindemellett a vérrögképződés esélyét is megnöveli az inaktivitás. Prof. Blaskó Györgyöt, a Trombózisközpont véralvadási specialistáját arról kérdeztük, vajon hogy lehetne megakadályozni a tragédiát.

Ezért veszélyes az ülőmunka

Már régóta ismert tény, miszerint az ülőmunkának számos egészségügyi kockázata van. Ez nem is csoda, hiszen manapság az irodai munkák minimum 8 órás munkaidőt követelnek, mely során az illető igen feszített tempóban halad. Ennek következtében sokan elfeledkeznek arról, hogy rendszeresen szünetet tartsanak és felálljanak, hogy kinyújtóztassák végtagjaikat és kicsit mozogjanak. Ez igen nagy jelentőséggel bír, hiszen a legtöbben munka után edzés helyett fáradtan hazamennek, és a kanapéra rogynak, így az ülés otthon is folytatódik.

Az ülőmunka végzetes veszélye

Az inaktivitásnak természetesen megvan a maga böjtje, ugyanis több betegséget generálhat. Megfigyelték például, hogy napi 6 óra ülés 5 évvel is megrövidítheti az ember életét. Sőt, emellett arra is felhívják a figyelmet a kutatók, hogy ha a munkában nem állunk fel óránként, akkor a sok ülést még a nap végi sportolás sem közömbösíti. Ennek oka a tudósok szerint az, hogy az ember evolúciós szempontból aktív életformára van berendezkedve, így ennek hiánya egészségügyi kockázatokat rejt, hiszen így megnő többek között az elhízás, a 2-es típusú cukorbetegség, a rák, a magasvérnyomás és egyéb szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának esélye.

Lelassult keringés

Tanulmányok szerint a sok ülés mindezeken kívül kettő-háromszorosára megnöveli az alsó végtagokban az életveszélyes vérrögök kialakulásának kockázatát és ennek következtében a tüdőembólia rizikóját. Az inaktivitás által aktiválódik az alvadási rendszer, melynek hatására a végtagokban –elsősorban a lábban- thrombus keletkezik, ami leszakadhat, és a véráramba kerülve a tüdő juthat, tüdőembóliát okozva.  Ennek tünetei a nehézlégzés, izzadás, halálfélelem, mellkasi fájdalom és a véres köpet. Ekkor haladéktalanul mentőt kell hívni, de még jobb, ha már a mélyvénás trombózis gyanújakor orvoshoz fordulunk (livid elszíneződés a bőrön, végtagduzzanat, melegség, fájdalom)!

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy az ülőmunka mellett még inkább megnöveli az állapot rizikóját, ha az illető dohányzik, túlsúlyos, visszerekkel küzd, volt már trombózisa/tüdőembóliája, illetve ha trombofíliás – azaz örökletes trombózishajlamai is vannak.

Nem a felmondás a megoldás

Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája szerint természetesen ekkor sem a munkahelyváltás a megoldás, hiszen egy kis odafigyeléssel elkerülhető a baj. Először is fontos, hogy azok, akik ülőmunkát végeznek, óránként álljanak fel 10 percre és mozogjanak, illetve ha visszeresek, hordjanak speciális kompressziós harisnyát, vagy domború talpú cipőt a munkában, ami fokozza az alsó végtag vérkeringését. Amennyiben genetikai hajlama van a vérrögösödésre (ezt egyszerű vérvétellel megtudhatja), úgy szükség esetén véralvadásgátló gyógyszerre lehet szüksége, így minimálisra csökkenthető a trombózis kialakulásának esélye- bár természetesen ekkor is célszerű betartani az óránkénti mozgást!

Forrás: Trombózisközpont

Kérdezzen szakértőnktől
Kapcsolódó gyógynövények


Forrás: www.egeszsegtukor.hu – RSS