Az UVSE sem jutott tovább az Euroligában

uvsenoi20

A Mataró megálljt parancsolt az UVSE-nek az Euroliga negyeddöntőjében. A spanyol csapat hazai pályán ejtett ki a lilákat. 

uvsenoi20

Az UVSE is a LEN-Kupában folytathatja (Fotó: UVSE/facebook archív)

 

Az első meccsen egygólos előnyt tudott kiharcolni az UVSE a Mataro ellen. Mint ismeretes, már 7-3-ra is vezetett a magyar csapat, mikor az utolsó negyedben 5-1-es etapot produkált a spanyol gárda, így csak 9-10-re vesztett el a találkozót. Fel volt adva így a visszavágóra a feladat Áts Bertalan csapatának!

Nos, az első negyedtől diktálta a tempót a katalán gárda, egyszer sem vezetett az UVSE, végig kapaszkodott az eredmény után, a nagyszünetben 6-3 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyed utolsó percei sem voltak a magyar együttesé, hiszen 10-6 volt az állás a záróakkord előtt. A végén is maradt a közte négy, így 21-18-as összesítéssel az UVSE is kiesett az Euroligából, hiszen a Dunaújváros a címvédő Sabadell otthonában kapott ki.

Mindkét magyar csapat a LEN-Kupa négyes döntőjében folytathatja.

Az Euroliga negyeddöntőjének visszavágóin: 

Mataró–UVSE 12–8 (4–3, 2–1, 4–2, 2–2) (továbbjutott: a Mataró 21–18-as összesítéssel)
Gólszerzők: Lopez 4, Aranchini 3, Cambray 2, Gibson 2, Aranha, ill. Keszthelyi 3, Tóth I. 2, Csabai 2, Czigány

További eredmények:

CN Sabadell –DUE Maarsk Graphics 19–11. (továbbjutott a Sabadell 31–20 összesítéssel)

Olympiakosz (görög)–Padova (olasz) 8–8 – ötméteresekkel 3–2. (továbbjutott az Olympiakosz)

Hanti-Manszijszk (orosz)– Kinef Kirisi (orosz) 9–13. (továbbjutott a Kirishi 34-15-ös összesítésse)

Az Euroliga négyes döntőjébe jutott csapatok: Sabadell, Mataró, Olympiakosz, Kirisi

A LEN-kupa négyes döntőjében játszhatnak: UVSE, Dunaújváros, Padova, Hanti-Manszijszk

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS