Viktorija Azarenka megvédte címét az Ausztrál Openen, és így továbbra is ő maradt a világelső. A fehérorosz teniszező az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság döntőjében 4:6, 6:4, 6:3-ra verte a kínai Li Nát.
A döntő két óra 40 percig tartott, és két sérülés valamint egy tűzijáték szakította meg a játékot. Li Na 6:4-re megnyerte az első szettet, majd a második felvonásban 1:3-as állásnál kiment a bokája, így jöhetett egy kis pihenő. A kínai szerencsére folytatni tudta a játékot, ráadásul az ápolást követően két nagyszerű megoldással hozni tudta adogatását.
A második játszmát javuló teljesítménnyel Azarenka nyerte 6:4-re, majd a döntő felvonásban Li Na 2:1-es vezetésénél Ausztrália-nap alkalmából tűzijáték vette kezdetét, így a játék ismét tíz percig szünetelt.
A pihenőt követően újra a teniszé volt a főszerep, de csak fél labdamenetig, amikor is Li Na bokája ismét a teniszező alá fordult, aki estében ráadásul a fejét is beütötte, így a kínai megint ápolásra szorult. Az újabb kényszerpihenőt követően Azarenka megnyerte saját adogatását, és az irányítást átvéve végül a találkozót is.
A döntőt követően Li Na elmondta, hogy nagyon szeretett volna nyerni, de sérülései és Azarenka remek játéka nem tették lehetővé ezt.
„A meccs végén azon gondolkoztam, hogy pályafutásom során nem estem el ennyiszer. Úgy éreztem magam, mint egy kezdő kislány, aki esik-kel. A második esésemet követően kicsit megijedtem, mert két másodpercig nem láttam semmit. Az orvos azt kérte tőlem, hogy kövessem az ujját, de én csak a szemét bámultam. Eltelt pár másodperc mire ráeszméltem mit is kellene valójában csinálnom” – mondta kínai. „Ha nem esem el, talán máshogy alakul a mérkőzés, de nem akarom erre fogni a vereséget, hiszen Azarenka remekül játszott. Ő jelenleg a világelső, és a címvédő is ezen a tornán, megérdemli a győzelmet.”
A szurkolók leginkább Li Nának segítettek, és az ő nyerő ütéseinél zengett a lelátó.
„Szeretném megköszönni a közönségnek. Sokszor úgy éreztem, mintha a China Openen játszanék” – fejezte ki háláját Li.
„Fantasztikus két hetet töltöttem el itt. Mindig is emlékezni fogok ezekre a különleges élményekre, amiket itt szereztem. Li Nának is gratulálok, és remélem, hogy sokat játszunk még majd egymás ellen” – nyilatkozta Azarenka a finálét követően.
A fehérorosz teniszező ezzel a győzelmével 5-4-re javította kettejük mérlegét, és megőrizte világelsőségét is.
További tenisz fogadási hírek a bet365 oldalán olvashatóak, míg a labdarúgó Bajnokok Ligája fogadás szorzóit is a linkre kattintva érheti el.