Azok a fránya rázókövek – így okozták a Force India vesztét

Sergio Pérez (Fotó: Charniaux / XPB Images)

Sergio Pérez (Fotó: Charniaux / XPB Images)

A mexikói versenyző a Hungaroring 11-es kanyarjából kijövet csúszott át a kerékvetőn a műfűre, amikor jobb hátsó kereke a felfüggesztés egyik lengőkarjának törése következtében elmozdult a helyéről, komoly balesetet okozva. Sergio Pérez előbb a falnak csapódott, majd fejre is állt autójával. A Force India pedig elővigyázatosságból visszaléptette mindkét autóját a második szabadedzésen való részvételtől, amíg részletesen ki nem vizsgálják a történteket.

Szombaton a két autó már problémák nélkül körözött, a csapat sportigazgatója, Otmar Szafnauer pedig az Autosportnak részletesen is beszélt a baleset okáról. „A hibát az a tény okozta, hogy ezen a pályán sokkal nagyobb terhelés éri a futóművet a kerékvetőkön, mint bármely más helyszínen a naptárban. A rázókövek annyira hosszúak itt, hogy ha teljesen végigmész rajtuk, rendkívül nagy lesz a vibrálás, olyan nagy, hogy gyakorlatilag nem is látsz tőle. Persze átmehetsz rajtuk, azonban nem szabad mindvégig rajtuk maradni. De a gyárunkban történt tesztek során végül sikerült ellenállóbbá tennünk a felfüggesztést” – magyarázta.

Mindez annyit jelent, hogy bár az eredeti lengőkarokat megtartották, azokat megerősítették. A szakember elmondta, a B-autójuk felfüggesztése szerkezetileg megegyezik a régi verzióéval, de gyártottak hozzá új elemeket is. Ami az újításokat illeti, az istálló erre a hétvégére is hozott magával párat (új hátsó szárny, új padlólemez), és bár ezeket Pérez szombaton már nem használhatta, nem a régi elemekhez kellett visszatérnie, hanem a Silverstone-ban alkalmazottakhoz.

A 13. rajtkockát megszerző mexikói mindazonáltal úgy véli, a baleset miatt nem sikerült olyan jól a mai kvalifikációja, mint szerette volna. „Nem könnyű hétvége ez számunkra, és mivel volt pár újításunk, amelyek jól működtek, ezek elvesztése is sokat számított. Nem voltam valami elégedett a kocsi aerodinamikájával, eléggé kiszámíthatatlan volt. De remélem, a versenyig találunk rá megoldást” – fogalmazott Pérez, akinek csapattársa, Nico Hülkenberg a Q3-ról éppen csak lemaradva lett 11.

Forrás: www.telesport.hu – RSS