Csupán a dánok képesek lépést tartani hosszú távon a tollaslabdát uraló ázsiaiakkal, akik a limai ifjúsági világbajnokságon is a mezőny fölött álltak. A magyar fiatalok tapasztalatszerzés céljából vettek részt a vb-n.
Pusztai Viola • Elképesztő ázsiai fölényt hozott a limai ifjúsági tollaslabda-világbajnokság. A távol-keletiekkel csupán Dánia tudta felvenni a versenyt: a Joel Eipe, Frederik Søgaard Mortensen fiúpáros ezüstérmet nyert, míg a csapatviadalban egyedüli európai országként a nyolc közé jutva, a hetedik helyen végzett.
− A délkelet-ázsiai országokban a tollaslabda a három legnépszerűbb sportág közé tartozik – mondja Csorba József, a hazai szövetség elnöke. – Indonéziában és Malajziában az abszolút első, míg Kínában legalább annyian űzik, mint az asztaliteniszt. A statisztika szerint az igazolt versenyzők száma eléri a százmilliót. Dániában ez a szám százezer, míg Magyarországon mintegy ezer. Tehát az ázsiai fölény elsősorban abból adódik, hogy rengetegen tollaslabdáznak, és a sportág elismertsége hihetetlen mértékű.
Hogy kézzel fogható példával érzékeltessük, mint jelent az, hogy a kínaiak, az indonézek, a malájok, az indiaiak, a dél-koreaiak, a japánok, de most már a tajvaniak és thaiföldiek is az „anyatejjel szívják magukba” a világ leggyorsabb ütős sportágát, elég annyit mondani: mint ahogy az angol, az olasz vagy a magyar gyerek sem kerülheti el, hogy megismerkedjen a labdarúgással.
Nem túlzás azt sem állítani: nincs olyan magyar, aki ne fogott volna tollasütőt, legalább egyszer életében. Azonban a Balaton-parti játszadozás imázsától a szövetség is szeretne megszabadulni, ezért már három éve dolgozik azon, hogy minél szélesebb körben – többek között iskolai program és a média segítségével − ismertté tegye a tollast, mint versenysportágat.
Az U19-es játékosokat felvonultató világbajnokságon négy magyar vett részt, közülük hárman még az U17-es korosztályba tartoznak. A szövetség menedzselési célokból utaztatta el a 2016-os lengyelországi U17-es Európa-bajnokságra készülő Madarász Rékát, Sándorházi Vivient és Szenjai Balázst, hogy minél több játéklehetőséghez jussanak, és nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodjanak.
A rutinosabb Pytel Bencével kiegészülve csapatban a negyven ország között a huszonötödik helyet szerezte meg Magyarország:
− Bárcsak a felnőttválogatott is ilyen eredményt érne el, hozzátéve, hogy az ifjúságiak szerencsésebb sorsolással akár még előbb is végezhettek volna. Nagyon erős csoportba kerültünk, amelyben Kolumbiát megelőzve a negyedik helyen végeztünk. Pozitívum, hogy a csoportkörben Európa egyik legerősebb ifjúsági csapatától, a franciáktól szoros meccsen 3-2-re kaptunk ki, illetve a helyosztókon – a Mexikó elleni összecsapás kivételével – simán nyertünk, és a csoportnegyedikek között a legjobb helyezést szereztük meg.
Tekintse meg a magyar tollaslabdázás jelenlegi helyzetéről forgatott videónkat!
Egyesben és párosban is a 64 jelentette a végállomást a magyaroknak, de ahogy fentebb írtuk, az ázsiai országok játékosain kívül csak a dánoknak termett babér az éremcsatározások során.
− Az európai játékosok eleve később, 26-28 éves korukra érnek be. Ha az ázsiaiak tizennyolc éves korukig nem hozzák az eredményeket, akkor leírják őket. A dán Viktor Axelsen tizenhat évesen nyert ifjúsági világbajnokságot, most húszéves, de nem siettetik, hogy felnőtt világbajnok legyen, azt mondják, majd öt év múlva.
Csorba szerint a távol-keletiek fizikailag nem erősebbek, mint az európaiak, sőt éppen ellenkezőleg. Míg a dán fiúk kétméteresek, az indonézek 170 centivel magasnak számítanak, a lányok pedig 150 centivel. Hogy a rengeteg irányváltoztatással, kitöréssel, felugrással járó sportágat eredményesen űzik, abban az izomszerkezetüknek, a ruganyosságuknak meghatározó szerepe van.
− Olyanok, mint a gumiemberek, és hihetetlenül dinamikusak. Láttam olyan indonéz lányt, aki két spárgalépéssel szelte át az amúgy rövidnek tűnő, hét méteres pályát. Ha azt mondom, hogy ezt a távolságot három tized másodperc alatt kellett megtenni, akkor az már nem olyan egyszerű. A sokkal nagyobb termetű európaiaknak egészen más stílust kell játszaniuk, a dánok rendkívül okosan, taktikusan tollaslabdáznak.
Miután az egyik legintenzívebb sportágról van szó, napi öt óránál többet a legjobbak sem edzenek. A malájok felkészülése például délelőtti három és délutáni két óra edzésből áll, kiegészítve kondicionális, mentális és taktikai felkészítéssel.
A legtöbb ázsiai országban tollaslabda-program segítségével biztosítják az utánpótlást, s azok közül is kiemelkedik Kínáé, amelyet az állam is támogat: azoknak a versenyzőknek, akik részt vesznek a programban, teljes körű ellátást nyújtanak, beleértve az étkeztetést, a szállást és az edzéseket. Így nem csoda, hogy négy arany-, két ezüst- és három bronzéremmel zárta a vb-t.
Érdekesség, hogy a kínaiak az érmeiket csapatban, illetve a páros versenyszámokban nyerték, miközben egyesben a fiúk és a lányok mezőnyében sem jutottak a négy közé. Előbbiben tajvani, utóbbiban maláj győztes avattak.
A részletes eredmények ITT megtekinthetők, a döntők pedig az alábbi videón.
