Babos Tímea győzelemmel kezdett

babos_timea.jpg

Sérülése után jól tért vissza Babos Tímea: a magyar tenisz nagy reménysége Edinburghben két szettben nyert a brit Eleanor Dean ellen.

Sérülését követően győzelemmel tért vissza a nemzetközi körforgásba Babos Tímea: a Felix Promotionnel együttműködő soproni reménység a tízezer dollár összdíjazású edinburghi torna első fordulójában 7:6, 6:3-ra nyert a britek szabadkártyás versenyzője, Eleanor Dean ellen. Az egyéninek harmadik kiemeltként nekivágó Babos a következő fordulóban a brit házi rangadónak számító Cassidy Crawford–Mhairi Brown összecsapás győztesével találkozik.

Timi edző-édesapja, Babos Csaba elmondta, lánya még érzi a bokasérülését, ráadásul az edinburghi salak az előző napi esőzés miatt túlságosan is puha volt, nem lehetett rajta csúszni, így még jobban igénybe vette az amúgy is fájós bokát. „De nem csupán ezért volt nehéz mérkőzés – mondta Babos Csaba. –Dean fiatal, fizikailag remek állapotban lévő, Timinél magasabb teniszező. Szerencsére Timi már itthon is javuló formát mutatott, és örülök, hogy versenyhelyzetben is hozta magát.”

Babos Tímea párosban második kiemeltként indul, méghozzá a Hongkongban született, az Egyesült Államokban élő, de brit színekben versenyző Tara Moore oldalán. A „vegyes vállalkozás” első riválisa a Foster, Stephenson–Fitzpatrick, Ren brit „csúcs” győztese lesz a csütörtöki negyeddöntőben.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.