Babos Tímea nem indul a tokiói olimpián

Babos Tímea nem indul a tokiói olimpián

Kormány Sport

Sérülése miatt Babos Tímea nem indul a jövő pénteken kezdődő tokiói olimpia tenisztornáján. Az új helyzetben párosban társa, Jani Réka sem vehet részt a játékokon. A Magyar Olimpiai Csapat létszáma így 174 fő.

Babos kedden feladta első fordulós mérkőzését a Római Teniszakadémián zajló budapesti salakpályás viadalon, majd miután csípőproblémája nem javult, csütörtökön visszalépett a páros negyeddöntőtől.

„Nagyon szomorú híreket hoztam nektek mára, melyek pályafutásom legnehezebb, legfájóbb döntései is egyben. Hónapok óta sérülten edzettem, versenyeztem, hisz nem akartam kiesni a játékból, hogy a lehető legjobb formába kerüljek a tokiói olimpiára. Sajnos a túlzott terhelés egy elég komoly sérülést eredményezett” – közölte pénteken Babos Tímea a honlapján. Hozzátette: az alapos egészségügyi vizsgálatok – MRI, ultrahang, röntgen – alapján a diagnózis lehangoló, így az orvosok tanácsára vissza kell lépnie az olimpiától, és egyelőre az is bizonytalan, hogy meddig nem játszhat.

„Pontosan tudom, mit jelent egy olimpián indulni, a magyar csapat tagjaként versenyezni. London és Rio után alig vártam, hogy felvehessem újra a címeres melegítőt, hogy az országunkat képviselhessem egy újabb olimpián. Lelkileg és fizikálisan is baromi nehéz időszak ez, de csak egyet tehetek, mostantól a gyógyulásomra koncentrálok és szurkolok a magyar csapat minden tagjának a sikeres tokiói szereplésért” – fogalmazott a babostimea.hu oldalon.

„Ez volt Timi pályafutásának talán legnehezebb döntése, hiszen nemcsak hogy harmadjára jutott ki az olimpiára, hanem a barátnőjével, Jani Rékával indult volna párosban, Fucsovics Mártonnal pedig, akivel gyakorlatilag gyerekkoruk óta összekapcsolódik a karrierjük, vegyes párosban jó esélyeik lettek volna” – nyilatkozta a magyar teniszező édesapja, Babos Csaba pénteken az M1 aktuális csatornának.

A női szakágvezető, aki egyben Billie Jean King Kupa-kapitány is, hozzátette, lányának már a wimbledoni tornán is komoly fájdalmai voltak, de edzésben maradt, bízva abban, hogy az idő múlásával esetleg javul az állapota, azonban a budapesti tornán egyesben vívott mérkőzése rávilágított, hogy komolyabb a gond.

Babos Csaba kiemelte, a mostani helyzet nagy trauma a lányának: „Ez egy komoly negatív spirálnak remélhetőleg az utolsó fázisa, amely tavaly ősszel a US Openen történt kizárással kezdődött, majd folytatódott edzőproblémákkal, a páros társának a gondjaival, valamint a koronavírusból adódó fizikai és lelki dolgokkal. Hosszú idő lesz, mire elfelejti, ehhez elsősorban arra van szüksége, hogy egészséges legyen és meccseket tudjon nyerni a saját szintjén. Nem igazán lennék a helyében, ez volt az első éve, amikor nincs mögötte semmi jelentős eredmény.”

Babos Csaba elmondta, egyelőre lánya és az orvosok is elvetik a műtét lehetőségét, az viszont biztos, hogy semmiféle megterhelő munkát nem végezhet. Hozzátette, ezt a csípősérülést valószínűleg egy korábbi Achilles-ín-gyulladás okozta, ami egy megváltozott testterhelést eredményezett.

A világranglista 121. helyezettje Jani Réka oldalán lépett volna pályára Budapesten, és kettősük az olimpia női páros mezőnyében is szerepelt, az új helyzetben viszont Jani sem vehet részt a tokiói játékokon.

A Magyar Olimpiai Csapat létszáma így 174 fő. 

Forrás, fotó: MOB/MTI/Szigetváry Zsolt