Babosé a Körmöczy-díj

babos_timea.jpg

Újabb elismerést kapott a 2009-es teljesítményéért Babos Tímea: 2008 után 2009-ben is neki ítélték oda a legjobb U16-os teniszezőt megillető Körmöczy Zsuzsa-díjat.

Az egymást követő második évben érdemelte ki a legjobb U16-os teniszezőnőnek járó Körmöczy Zsuzsa-díjat Babos Tímea. A Felix Promotionnel együttműködő soproni kiválóság 2009-ben a felnőttek között két tízezer dolláros tornát megnyert, a WTA-rangsorban pedig az 506. helyre jött fel. A juniorok között Wimbledonban egyesben elődöntős volt, párosban a Roland Garroson finálét játszhatott, továbbá a Grand Slam-viadalok melletti egyik legnagyobb presztízsű tornán, Oszakában egyesben és párosban is nyert.

„A vándordíj Tímeának történt ismételt odaítélésével szeretnénk hozzájárulni tehetsége további kibontakoztatásához – mondta többek között Körmöczy Zsuzsa lánya a magyar szövetség közgyűlésén megtartott díjátadón. – Ösztönözni és bátorítani kívánjuk, hogy kövesse édesanyám példáját, aki a magyar női teniszezők közül eddig egyedül győzött a francia nemzetközi bajnokság női egyesében. Készüljön hozzá hasonló szorgalommal és kitartással, hogy az eddigieknél is sikeresebben képviselhesse az ország színeit.”

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.