Bacca ügynöke fizetésemelést akar kiharcolni

Carlos Bacca szezonja jól indult a Milanban, de az utóbbi hetekben igencsak visszaesett a játékos formája. Az ügynöke jelezte a Milan felé, hogy vannak érdeklődők Bacca iránt és ha meg akarják tartani, akkor emeljenek a fizetésén.

Bacca tavaly nyáron 30 millió euróért csatlakozott a Milanhoz úgy, hogy a csapat nem szerepelt a nemzetközi porondon.

A rossoneri jelenleg az Európa liga indulásért harcol és nem sikerült teljesíteni a szezon elején kitűzött célt, vagyis a következő szezonbeli BL-szereplést.

A Corriere dello Sport szerint elképzelhető, hogy Bacca a nyári átigazolási időszakban elhagyja Milánót. Az újság szerint erre abban az esetben kerülhet sor, ha a piros-feketék nem jutnak be az Európa ligába. Bacca ügynöke állítólag fizetésemelést szeretne kérni a klubtól, amelynek értelmében a 3,5 millió eurós fizetését 5 millióra emelnék, garantálva ezzel a kolumbiai csatár maradását. A játékosért olyan csapatok állnak sorba, mint a Borussia Dortmund, a Real Madrid, a Bayern München. Ezek közül mindegyik klub indul a BL-ben a következő szezonban. Állítólag a Milan egy 30-40 milliós ajánlaton már hajlandó elgondolkozni.

Bacca ebben a szezonban 35 bajnoki mérkőzésen 15 gólt szerzett a Milanban.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS