Bacca visszatért, ám távozni akar a Milanból

Carlos Bacca a kölcsönszerződésének lejárta után visszatért a Milanhoz, azonban nagy valószínűséggel máshol fogja megkezdeni a 2018/2019-es szezont.

Baccát tavaly nyáron 2,5 millió euróért vette kölcsön a spanyol élvonalban szereplő Villarreal és a megegyezés értelmében a szezon végén további 15,5 millió euróért végleg megvásárolhatta volna. A játékos számtalan alkalommal kijelentette, hogy maradni szeretne, de végül a spanyol együttes nem aktiválta az opciós jogot.

A 31 éves kolumbiai válogatott csatár jól teljesített a Villarrealban, ugyanis 43 tétmeccsen 18 gólt szerzett, ebből 15-öt a spanyol bajnokságban. Közben a klub már gondoskodott Bacca utódjáról, ugyanis két játékost is szerződtetett csatárposztra, nevezetesen Gerard Morenót és Karl Toko Ekambit. A Villarreal a két játékosért 38 millió eurót fizetett.

Bacca tehát visszatért a Milanhoz, azonban nem áll szándékában maradni és ezt közölte a klub vezetőségével is – állítja a La Gazzetta dello Sport. A Milan megfelelő ajánlat esetén nem gördít akadályt a kolumbiai távozása elé.

A piros-feketék körülbelül 15 millió eurót szeretnének kapni Baccáért, akit még két évig köt szerződés a Milanhoz.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS