Báder Márton csak gyógyulni tér haza

badermarton.jpg

Csak gyógyulni tér haza pénteken Báder Márton, a magyar kosárlabda-válogatott centere, aki a napokban bontott szerződést a görög Panelliniosszal.

"Egy hónapja sérült meg a derekam, azóta harcképtelen vagyok. Időközben a csapatom több vereséget is elszenvedett, melynek hatására a vezetők új embereket szerződtettek, és érződött, hogy nem velem képzelik el a folytatást. Végül is mindenkinek jó a szakítás, mert én az idény során tapasztalt mellőzöttség után végre másik klubhoz mehetek, az athéniaknál pedig felszabadult egy légiós hely" – mondta az MTI-nek a 27 éves középjátékos.
   
Bár a szezonból már nincs sok hátra, a szlovén Novo Mestóban, a spanyol Manresában és a horvát Cibona Zagrebben is megfordult, 212 centis kiválóság derűlátóan nyilatkozott a jövőről:
   
"Otthon elsősorban a rekreációra összpontosítok, az orvosok szerint 1-3 hét alatt rendbe jöhet a derekam. Valószínűleg felkeresek majd egy szlovéniai specialistát is. Amint helyrejövök, és a menedzserem sikerrel jár, máris indulok tovább valamelyik nyugat-európai csapathoz, ugyanis magyar egyesületben egyelőre nem gondolkozom."
   
A görög pontvadászat hetedik helyén álló Panelliniosz gyenge évadot hagyott maga mögött az ULEB Kupában, ahol egy győzelem mellett kilenc vereséggel zárt az F csoport utolsó helyén.

MTI