Baji Balázs bejutott a világbajnokság fináléjába

Futamában elsőként került a 110 gátfutás hétfő esti döntőjébe Baji Balázs a londoni világbajnokságon.
Ideje 13.23mp a negyedik legjobb a döntőbe jutott atléták között.

Az idén a júliusi Gyulai Memorialon a magyar csúcsot 13.15 másodpercre javító gátas az előfutamból a második helyen (13.35) lépett tovább az elődöntőbe. 
Ott a harmadik futamban nagyszerűen kapta el a rajtot, és a továbbiakban is összeszedett volt a mozgása, végig az élen haladva, 13.23-mal nyerte futamát. Két századdal előzte meg a világcsúcstartó Aries Merrittet, aki 2012-ben ugyanebben a stadionban olimpiai bajnok volt.
Az egyes futamokból az első két hely ért automatikusan döntőt, illetve idővel további két futó kerülhetett a fináléba.
Az elmúlt év Európa-bajnoki ezüstérmesének sikerével harminc éve először került fináléba magyar atléta vb-n sprintszámban.

„Nagyon jó rajtom volt, és utána is tudtam folytatni, amit elkezdtem, nem ijedtem meg attól, hogy vezetek” – értékelt az M4 Sportnak, emlékeztetve arra, hogy nem gyakran fordul elő vele, hogy senki sincs előtte.
– „A döntőbe kerülés volt a legnehezebb feladat a számomra, azzal, hogy ez teljesült, egy álom vált valóra. Kár lenne most már elgörcsölni, hiszen én csak nyerhetek. Úgy gondolom, hogy holnap tudok majd felszabadultan futni” – tette hozzá.
A döntőt hétfőn – közép-európai idő szerint – 22.30-kor rendezik.

Az ezen a napon szerepelt további két magyar atléta a második versenynap három számában jobb eredményeket ért el hétpróbában, mint szombaton. Krizsán Xénia gerelyhajításban és 800m-en is megjavította eddigi legjobb eredményét. A befejező 800m-en az egész mezőnyt tekintve az övé volt a legjobb idő (2:07.17). Összesítésben sikerült bekerülnie a legjobb tíz közé, a 9. lett. Zsivoczky-Farkas Györgyi is előrébb végzett, mint ahogy szombaton állt, a 17. helyen zárta a viadalt.

(MOB-MTI fotó:Getty Images for IAAF, IB )

Forrás: www.mob.hu – RSS