BAJNOKCSAPAT!

BAJNOKCSAPAT!

Kosárcsapatunk felért a csúcsra!

Már a bajnoki döntő negyedik mérkőzésén dűlőre vitte a német bajnoki cím sorsát a Bayern München. 1955 után lett ismét bajnok kosárlabdában a bajor csapat. 

Uli Hoeneß nagy álma vált valóra. A sokáig csak az alacsonyabb osztályokban szereplő együttesünk 2011-ben jutott fel a legjobbak közé. A több reménykeltő szezont követően 2013 nyarán került egyértelműen megerősítésre a keret. 

A Bundesliga-sztárokkal kibővített csapat magabiztosan nyerte meg a Bundesliga alapszakaszát, majd a play-offban is menetelésbe kezdett: a Ludwigsburg (3-1) és az Oldenburg (3-2) kiejtését követően jöhetett a döntő az ALBA Berlin ellen. A berliniek mindössze a második meccset tudták megnyerni. Szerdán este pedig úgy léphetett pályára Berlinben Svetislav Pesic együttese, ha nyer, már négy mérkőzés után bajnok: ez sikerült is, 75-62-re győztek a bajorok. Zsebben a harmadik bajnoki cím (1954, 1955, 2014).

Így a Bayern jövőre már a bajnoki cím jogán indulhat az Euroligában. A 2013/14-es szezonban is ott volt, mint szabadkártyás. Itt a végjátékba ugyan nem jutott be, ám így is kifejezetten erőn felül teljesített. Bejutott a második csoportkörbe, alig maradt le a negyeddöntőről. Egy kis rutinnal párosulva ez már akár jövőre sikerülhet. 

 

 

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Megosztás:
Share: