Bajnokesélyes csapat lehet az energiaválság következő áldozata: “A fennmaradásunk a szakadék szélére sodródhat”

A Balassagyarmat és a Makó visszalépése után újabb harmadosztályú klub kerülhet hamarosan bajba. Az NB III Nyugati-csoportjában szereplő Veszprém labdarúgócsapata fennállása óta többször is nehéz helyzetbe sodródott, ám a vezetőknek rendre sikerült stabilizálniuk az anyagi helyzetet. Ennek eredményeképp a Practical VLS az elmúlt két idényben is csoportjának dobogós, harmadik pozíciójában végzett – írja a vehir.hu. Az idei kiírást tekintve a veszprémiek 12 fordulót követően a listavezető helyen állnak, még úgy is, hogy nem tudnak hazai pályájukon edzeni. A csapat helyzete nemcsak emiatt nehéz, hanem az egyesületet is elérő, megnövekedett rezsiköltségek miatt is.

– A Városi Stadionban zajló atlétikapálya felújítása miatt már a nyári alapozásunk kezdetén kiszorultunk az otthonunkból. Utazásokra kényszerültünk: Almádiba, Rátótra, Ösküre és Úrkútra kellett látogatnunk azért, hogy a játékosaink egyáltalán edzeni tudjanak. Sokszor mindez térdig érő fűben történt, de ez sem tántorította el a srácokat a munkától. Állandóság nélkül nehéz eredményeket felmutatni, a csapat mégis rendre szállította a szebbnél szebb eredményeket. Összességében az egyik szemem sír, a másik nevet… – nyilatkozta a vehir.hu-nak a Practical VLS ügyvezetője, Szabó Péter.

Az ügyvezető kitért rá, már az edzések tekintetében is jókora pluszköltség érte őket, hiszen ahhoz is kisbuszokra van szükség, hogy dolgozni tudjanak – nem feledve a bérlési- és a fogyasztási költségeket. Mindezt tetézi, hogy a hazai mérkőzéseit is vendégségben, Ajkán kényszerül játszani az együttes az idényben.

Nem tudunk mást tenni, megyünk előre. Nem tudom, mennyi időre lesz még elegendő a költségvetésünk. Új szponzorokat szinte lehetetlen szereznünk, azért lobbizok, hogy a jelenlegiek mellettünk maradjanak. Persze megértem a cégeket, ugyanis az energiaválság mindenkit érint

– folytatta Szabó. – Láthattuk, hogy az NB III közép csoportjában anyagi okokra hivatkozva már két csapat is visszalépett a bajnokságtól: a Balassagyarmat és a Makó. Bízom benne, hogy mi nem jutunk erre a sorsa. Havi többmilliós pluszköltség terhel bennünket.

– Az önkormányzat támogatása sokat jelent számunkra, de ha át lesznek csoportosítva az összegek, a fennmaradásunk a szakadék szélére sodródhat

– zárta az ügyvezető.

Hétvégén még NB I-es csapat ellen játszott, most visszalépett a bajnokságtól a magyar klub: “Ez nagyon keményen érintett”