Bajnokok Ligája, 4. forduló: magyaros mediterrán nap

szolnok20171101

A friss Magyar Kupa-győztes Szolnok, az olasz kirakat csapatot fogadja a BL-ben. Az OSC-nek sem lesz egyszerű dolga a 4. körben, még az Eger könnyebb helyzetben lehet.

szolnok2017csapat

Szolnoki VSC / facebook

A három magyar csapat közül kettő, olasz együttesekkel küzd meg, hiszen a Szolnok a Pro Reccót, az OSC a Bresciát fogadja. Az Egernek spanyol ellenfél jutott, hiszen a hevesiek a Sbadellel mérkőznek meg.

Érdekesség, hogy a Szolnok az előző körben meglepő vereségbe futott bele, a címvédő a Spandaut nem tudta legyőzni, de azóta már megnyert egy Magyar Kupát. Most ismét nagy feladat előtt a Tisza-parti együttes, hiszen a világ egyik legerősebb csapata ellen kell helytállnia.

Az OSC, bár döntőzött az MK-ban – az elődöntőben az Egert verte – nagyon csúnya (13-4-es) verést kapott a Szolnoktól a fináléba. Az újbudai együttes jelenleg a negyedik – továbbjutó – helyen áll csoportjában. Érdekesség, hogy az OSC szombati ellenfelével szemben futószalagon gyártja az döntetleneket.

Az Eger az elmúlt fordulóban – egyedüli magyar csapatként – pontot szerzett, hiszen a Jadrannal játszott döntetlent. Dabrowski Norbert együttes a Sabadellt fogadja, mely csapat 3 egységgel áll, a katalánok az Alphent verték az előző fordulókban.

Bajnokok Ligája, 4. forduló: 

A-csoport:

december 9., szombat:

19:15 Dynamo Moszkva – Waspo Hannover

18.30 Jug Dubrovnik – Barceloneta

20.30 A-Híd OSC Újbuda – Brescia

17.30 Olympiakosz – Partizán

B-csoport:

december 8., péntek:

20.30 Steaua Bukarest – Jadran Herceg Novi

december 9. szombat:

18.00 ZF-Eger – Sabadell

20.30 Alphen – Spandau

18.30 Szolnoki Dózsa – Pro Recco

Tabella:

A-csoport:

1. Olympiakosz 7 pont
2. Dynamo Moszkva 6 pont
2. Jug Dubrovnik 6 pont
4. A-Híd OSC Újbuda 6 pont
5. Barceloneta 4 pont
6. Waspo Hannover 3 pont
6. Brescia 3 pont
8. Partizán 0 pont

B-csoport:

1. Pro Recco 9 pont
2. Jadran Herceg Novi 7 pont
3. Szolnoki Dózsa 6 pont
3. Spandau 6 pont
5. Zf-Eger 4 pont
6. Sabadell 3 pont
7. Steaua Bukarest 0 pont
8. Alphen 0 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS