Bajnokok Ligája – A Barca a Wembleyben, Real-baleset

image

A Barcelona mehet a Wembleybe, a Madridot baleset érte, a Real lehetetlen köldetése – ilyen, és ehhez hasonló című beszámolókban foglalkozott a szerdai spanyol sportsajtó a labdarúgó Bajnokok Ligája-elődöntő kedd esti, 1-1-gyel zárult visszavágójával, amelynek nyomán a Barca jutott be a sorozat döntőjébe, amelyet Londonban, az új Wembley-stadionban rendeznek meg május 28-án.

    A katalán főváros újságai természetesen lelkesülten köszöntik Pep Guardiola együttesét, többnyire azt hangsúlyozva, hogy a fővárosi alakulat eleve lehetetlen vállalkozás részese volt, miután az elődöntő első, madridi összecsapását Lionel Messi két góljával a Barcelona megnyerte.
    Az El Mundo Deportivo, amely 21 oldalnyi beszámolót szentelt a három héten belüli negyedik El Clásicónak, a BL-meccsről tudósítva a "Wembleybe" képaláírással közli azt a fotót, amelyen Iniesta, Villa és a vezető hazai találatot megszerző Pedro ünnepel önfeledten. A lap szerint "a Barca jogosan döntős az ellen a Madrid ellen, amely ismét arra hivatkozik, hogy az áldozati bárány szerepét osztották rá".
    A Sport napilap, amely 23 oldalt szánt az összecsapásnak, az "Adiós Madrid! Mi megyünk a Wembleybe" címsorral érzékeltette a lényeget, hozzáfűzve, hogy a Barca "egy érzelmileg túlfűtött estén biztosította be szereplését a BL-döntőben" egy olyan meccsen, amelyen az utolsó percekben pályára lépett a nemrég májrák-műtéten átesett francia Abidal. A mérkőzést minősítve a szaklap ezt írta: "Beszélt a futball, beszélt a Barca, elhallgatott a Madrid".
    A madridi sportsajtó eltérő stílusban tálalja a visszavágót. A legnépszerűbb fővárosi sportnapilap, a 20 oldalas anyaggal jelentkező Marca egyik felvételén a kapus Iker Casillas saját tenyerével üti az arcát, miközben a tudósító azt írta: "Egy újabb igen rossz bíráskodás hiúsította meg a Madrid továbbjutását", ekként is alátámasztva a minősítést, hogy "lehetetlen küldetés és merő erőlködés volt".
    A szintén madridi As 15 oldalon tudósít a mérkőzésről,  benne egy fotóval, amelyen  a Real középpályása, Xabi Alonso panaszkodik a bírónak, az aláírás pedig a kispadról kedd estére száműzött  portugál vezetőedzőhöz, José Mourinhóhoz szólva így hangzik: "Nyugi, Mou, ebben semmi személyeskedés nincsen, ez csak egy üzlet. Balesetnek tűnt."
    A lap belső oldalán kiemelt címben adta olvasói értésére, hogy a játékvezetéssel szerinte megint baj volt: "Most egy másik bíró tett keresztbe", utána pedig a meccsen a vezetőedzőt helyettesítő segédtréneren, Aitor Karankán keresztül küldött üzenetet is rögzített az újság: "Mourinho fel van háborodva és csalódott a látottak miatt". Ezt nem a csapat játékára értette a portugál, hanem "természetesen" a bíró ténykedésére.