Bajnokok Ligája: A Nagyvárad nem jelentett gondot – Az OSC is ott van a főtáblán

A-Híd OSC Újbuda - RacioNET Honvéd 8 - 6 (3-1, 1-1, 1-3, 3-1)

Simán győzött az OSC a Nagyvárad ellen a Bajnokok Ligájában. Az újbudaiak győzelmével, három magyar együttes is ott van a legrangosabb európai kupaporond főtábláján.

A-Híd OSC Újbuda - RacioNET Honvéd 8 - 6 (3-1, 1-1, 1-3, 3-1)

Az OSC is ott van a főtáblán (Fotó:vizipolo.hu/ archív)

A Szolnok után az OSC sem lehetett más a célja, mint bejutni a BL főtáblára. A Nagyvárad ellen kétgólos előnyről várhatta visszavágót.

A mérkőzés elejét megnyomta az OSC. Hegedüs majd Decker centergóljának köszönhetően 2-0-ra vezetett az újbudai gárda. A második etapban is növelte a hazai együttes előnyét, előbb Bátori egy megúszásból, majd ismét Hegedüs váltott gólra egy előnyt, így 4-0 állt a fordulásnál az eredményjelzőn. A nagyszünet után úgy nézett ki magához tér a vendég gárda, jól mutatta ezt két góljuk. Az újbudiakat sem kellett félteni, hiszen Budschuh majd Kovács révén már öt volt közte a záróakkord előtt. A negyedik nyolc percben Vincze Balázs kapust cserélt, Bisztritsányi helyett Barabás állt a kapuba. A

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör visszavágó:

A-Híd OSC Újbuda – Nagyvárad 10-3 (2-0, 2-0, 3-2, 3-1)

OSC: Bisztritsányi – Decker Á. 2, Bátori 3, Gór-Nagy, Juhász, Salamon, Német. Csere: Barabás (kapus), Hegedüs 2, Bundschuh 1, Kovács G. 1, Graham, Brguljan 1. Vezetőedző: Vincze Balázs

Nagyvárad: Pijetlovics – Negrean 1, Popoviciu, Cupics, Cretu, Dunca, Gheroghe. Csere: Chioveanu, Markovics 2, Georgescu, Kovats. Vezetőedző: Kádár Kálmán

Ötméteresek: 1/1, illetve –
Kiállítva cserével végleg: Gheorghe Dunca (26.)

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS