Bajnokok Ligája: Búcsúzott az OSC

SzolnokOSC20170401

Szolnokon kapott ki az OSC, így a Brescia jutott a Final Sixbe az A-csoportból.

SzolnokOSC20170401

Nagyot küzdött az OSC (Fotó: Szolnoki VSC/facebook)

Egyszerű volt a képlet a Szolnok – OSC meccsen. Amennyiben nyernek a vendégek a Brescia pedig otthon kikap az Olympiakosztól, úgy az újbudaiak is BL Final Six résztvevők.

A mérkőzés első negyedében a haziak szereztek vezetést, de szűk egy perc alatt Salamon majd Zalánki révén 2-1-re megfordította meg az állást Tóth László együttese. A közte egy pedig maradt a negyed végig, 2-3. A második nyolc percben már 4-2-re is vezetett az OSC, de Younger a negyed derekára ismét egyre faragta a különbséget, így 3-4 állt az eredményjelzőn a nagyszünetben.

A harmadik negyed fordulatosan alakult, előbb a Szolnok vágott kettőt, majd az OSC, így továbbra is a vendégeknél volt az előny a záróakkord előtt, 5-6. Az utolsó nyolc percben Varga Dénesről maradtak le, aki könyörtelenül kihasználta ezt, 6-6. A hajrá is a Szolnok szája íze szerint alakult, ismét Varga Dumi villant, majd Mezei Tamás révén 9-7-re alakult az eredmény. A vége pedig 10-8 lett. Ez azt is jelenti, hogy mivel a Brescia is nyert otthon az Olympiakosz ellen, így az újbudaiak a negyedik helyen zártak a csoportban és nem jutottak tovább a BL hatos döntőjébe.

Bajnokok Ligája, 10. (záró)forduló: (április 26., szerda)

Szolnoki Dózsa Közgép – A-Híd OSC Újbuda 10-8 (2-3, 1-1, 2-2, 5-2)
Gólszerzők.: Varga Dénes 3, Prlainovics 2, Younger 2, Vámos 1, Fülöp 1, Mezei 1, ill. Nikics 2, Zalánki 2, Drasko Brguljan 2, Salamon 1, Kovács 1

További eredmények illetve párosítás: 

A-csoport:

AN Brescia – Olympiakosz Pireusz 13-10 (2-2, 4-3, 1-1, 6-4)

19.30 Spandau – Nizza

Tabella:
1. Szolnok 28 pont
2. Olympiakosz 25 pont
3. Brescia 17 pont
4. OSC 12 pont
5. Spandau 4 pont
6. Nizza 0 pont

B-csoport:

Partizán Belgrád – Barceloneta 4-8

19.00 Waspo Hannover – Pro Recco

20.30 ZF-Eger – Jug Dubrovnik (M4 Sport, élő)

Tabella:
1. Pro Recco 27 pont
2. Jug Dubrovnik 17 pont
3. ZF-Eger 15 pont
4. Barceloneta 14 pont
5. Partizán Belgrád 4 pont
6. Waspo Hannover 3 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS