Bajnokok Ligája: Indul a főtábla – A Szolnok, az Eger és az OSC is rajtra kész

Champions League logo bluetext 20132014

Holnap megkezdődnek a Bajnokok Ligája főtáblájának küzdelmei. Az Eger és az OSC itthon, a Szolnok idegenben hajt a győzelemért.

Champions League logo bluetext 20132014

A legjobb tizenkét együttes küzd meg a Final Six-ért, azaz a hatos budapesti fináléért. A legrangosabb kupaporondon holnap az 1. fordulóban megkezdődnek a küzdelmek.

Hosszú évek után három magyar együttes képviseli hazánkat a BL-ben. Pár évvel ezelőtt az Eger, a Vasas és a Szeged tette ugyanezt. Az A-csoportban az Eger a “rendező jogán” ott van a legjobb nyolc között, de nem mindegy hányadik helyen jut tovább, hiszen ha első vagy másodikként akkor már az elődöntőben van. Ehhez az első lépést az Olympiakosz ellen teheti meg az együttes. Dabrowski Norberttel hosszú interjút közöl a klub honlapja, amelyben, elmondja nem számít könnyű meccsre, sőt: “Az Olympiakosz annyival erősebb a görög válogatottnál, hogy leigazolták a horvát válogatott elsőszámú kapusát, s ott játszik egy amerikai bekk is. Kettőjükön kívül évek óta együtt játszanak. Bíznak egymásban, együtt mozognak, pontosan játsszák a játékukat. A szerbek után övék a legerősebb emberelőny-emberhátrány játék. Nagyon nehéz őket megverni, de pontosan tudjuk, hogy mire kell készülni, s a céljaink eléréséhez itthon nyerni kell. Hangsúlyozom azonban, hogy az nagyon nehéz feladat lesz. Tavaly is azt mondtam, hogy az Olympiakosszal fogunk megküzdeni a továbbjutásért. Úgy is volt, s azt se felejtsük el, hogy ők csak azért nem játszhattak a Final- sixben, mert a Barceloneta a csoportunkban volt. Ha nincs a rendezői jog ők is bekerülnek, hiszen harmadikok lettek.” Ha még azt is hozzávesszük, hogy a hevesi csapatot betegség is tizedeli, akkor cseppet sincs könnyű helyzetben a csapat.

A másik csoportban a Szolnok Belgrádba utazik. Cseh Sándor együttes a meccs favoritja, de mint tudjuk nem szabad lebecsülni egy délszláv alakulatot sem. Az OSC-nek nem lesz könnyű meccse, hiszen a Jug Dubrovnikot fogadja. A hétvégén a horvát kupában többek között döntetlent játszott a csapat a Rijekával, ezen kívül könnyedén jutott tovább.

Bajnokok Ligája, 1. forduló, október 28.:

A-csoport

19.15 CN Atletic-Barceloneta – Wasserfreunde Spandau Berlin
18.45 ZF-Eger – Olympiakosz Pireusz (Digi Sport 1, élő)
18.00 Jadran Herceg Novi – Primorje EB Rijeka

B-csoport

20.00 Pro Recco – Galatasaray Istanbul
20.15 A-Híd OSC Újbuda – Jug CO Dubrovnik
20.00 Partizan Raiffeisen Belgrad – Szolnoki VSK

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS