Bajnokok Ligája: Ismét egy döntetlen – nehéz helyzetben a Szolnok

szolnok20181901

Pontokat hullajtott a Tisza-parti együttes.

szolnok20181901

Zalánki duplájával nyitott a Szolnok, de az első negyedben feljebb tudott zárkózni a Hannover Radovics révén. A második nyolc percben Prlainovics állította vissza a kétgólos különbséget, de a nagyszünetben már 3-3 állt az eredményjelzőn.

A fordulás után 4-4-et követően elhúzott a Waspo 6-4-re. Ezek után megrázta magát a Szolnok, Jansik majd Prlainovics duplájával ismét a Szolnoknál volt az előny, 7-6. A záróakkordban minden jól alakult, hiszen Lazics közte kettőre hizlalta a különbséget, de Real majd Radovics 8-8-ra módosította az eredményt. Az utolsó bő egy percben Angyal fórban kapta a labdát, 10-9. Az utolsó szó gyanánt a Hannover is előnyben játszhatott és élt is vele, 10-10.

A döntetlen azt i jelenti, hogy a Szolnok nehéz helyzetbe került, hiszen a Final Eightbe a csoportból négyen jutnak, de egy helyet a Hannover elvesz. A Tisza-partiak jelenleg az ötödikek.

Bajnokok Ligája, főtábla, 6. forduló:

Szolnoki Dózsa – Waspo Hannover 10-10 (2-1, 1-2, 4-3, 3-4)
Gólszerzők: Prlainovics 3, Zalánki 3, Angyal 1, Jansik D. 1, V. Rasovics 1, Lazics 1 ill. Radovics 4, Winkelhorst 2, Sekulics 1, Schuetze 1, Real 1, Corusic 1

A-csoport (január 9., szerda):

19.15 Barceloneta – Brescia

20.30 Pro Recco – ZF-Eger

20.30 Crvena Zvezda – FTC Telekom

Január 11.:

19.15 Dinamo Moszkva – Bukarest

B-csoport:

Sport Management – Spandau 04 8-6

 Olympiakosz – Jadran Split 13-7

20.30 Jug Dubrovnik – Mladost Zágreb

Tabella:

A-csoport:

1. Pro Recco 15 pont
2. Barceloneta 12 pont
2. Brescia 12 pont
4. FTC Telekom 9 pont
5. ZF-Eger 6 pont
6. Dinamo Moszkva 3 pont
6. Steau Bukarest 3 pont
8. Crvena Zvezva 0 pont

B-csoport:

1. Jug Dubrovnik 15 pont
2. Sport Management 13 pont
3. Olympiakosz 11 pont
4. Mladost Zágreb 8 pont
5. Szolnok 6 pont
6. Spandau 04 4 pont
7. Jadran Split 3 pont
8. Waspo Hannover 3 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS