Bajnokok Ligája: Jól hajrázott az Olympiakosz a Barceloneta otthonában

barceloneta201511

A mai nagyon egy mérkőzést rendeztek a BL negyedik fordulójában, ahol a Barceloneta az Olympiakosz fogadta. A mérkőzés utolsó negyedében már 7-4-re mentek a hazaiak, mikor beindult az Olympiakosz.

barceloneta201511

A szombati kettő után, ma egy mérkőzéssel jelentkezett a Bajnokok Ligája a negyedik körből. A Barceloneta az Olympiakoszt fogadta. Mindkét csapat előkelő és Final Six-et érő helyen állt a mérkőzés előtt. Sőt! Egy győzelemmel a csoport élére ugorhatott egyik együttes.

A mérkőzést végig a Barceloneta irányította, bár 1-0-ra még vezetett az Olympiakosz, ám ezek után megfordították a meccset Szirányiék majd a harmadik negyed végén már két góllal is vezettek. Az utolsó nyolc perc derekán Munarriz már 7-4-re növelte a különbséget, amit Gunas a hajrá előtt visszállított kettőre. Másfél perccel a vége előtt jött Mallarach és vele együtt a gól, így ismét nyílt volt a meccs. Ezek után Mylonakiszt szórták ki, a fórt azonban nem sikerült kihasználniuk a spanyoloknak. Jöhettek a hellének, akik ugyancsak kaptak egy előnyt, ami belőttek, így döntetlenre mentették a mérkőzést.

Holnap magyaros napot rendeznek a BL-ben, hiszen mindhárom együttesünk, az Eger, a Szolnok és az OSC is idegenben mérkőzik meg.

Bajnokok Ligája, 4. forduló, mai  eredmény:

CN Atletic-Barceloneta – Olympiakosz Pireusz 7-7 (1-1, 2-1, 3-2, 1-3)
Gólszerzők: S. Rasovics 2, V. Rasovics 2, Munarriz 1, Lifante 1, Famera 1 ill. Mylonakisz 2, Gunasz 2, Ntszokasz 1, Murikisz 1, Mallarach 1

Holnap játsszák:

December 16.:

18.00: Jadran Carine Herceg Novi – ZF-Eger
20.00: Galatasaray Isztanbul – Szolnoki Dózsa-Közgép
20.00: Partizan Raiffeisen Belgrád – A-Híd OSC Újbuda

Szombaton játszották:

Pro Recco – Jug CO Dubrovnik  14-6 (1-1, 5-2, 3-1, 5-2)
Recco scorers: Dusan Mandic 3, Filip Filipovic 2, Aleksandar Ivovic 2, Niccolo’ Gitto 2, Michaël Bodegas, Francesco di Fulvio, Dusko Pijetlovic, Andrija Prlainovic, Matteo Aicardi.

Wasserfreunde Spandau Berlin – Primorje EB Rijeka 9-9 (3-2, 3-2, 2-4, 1-1)
Gólszerzők: Mehdi Marzouki 2, Marko Stamm 2, Christian Schlanstedt, Maurice Jüngling, Erik Miers, Spence Hamby ill. Gonzalo Echenique 3, Miho Boskovic 3, Cosmin Radu 2, Nikola Dedovic.

Tabella

A-csoport

1. Primorje EB Rijeka 4 – 7  pont
2. CN Atletic-Barceloneta 4 – 7 pont
3. Olympiakosz Pireusz 4 – 6 pont
4. ZF-Eger 3 – 4 pont
5. Wasserfreunde Spandau Berlin 4 – 3 pont
6. Jadran Herceg Novi 3 – 1 pont

B-csoport

1. Pro Recco 4 – 12 pont
2. Jug CO Dubrovnik 4 – 9 pont
3. Szolnoki VSK 3 – 6 pont
4. Partizan Raiffeisen Belgrád 3 – 3 pont
5. A-Híd OSC Újbuda  3 -0 pont
6. Galatasaray Istanbul 3 – 0 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS