Bajnokok Ligája – Kassai: a legnagyobb siker, hogy nem foglalkoztak velünk

image

A szombaton labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt vezetett Kassai Viktor szerint számukra az a legnagyobb eredmény, hogy a mérkőzés után nem a játékvezetéssel voltak elfoglalva a játékosok, a két edző és a szurkolók.

    "Sportszerű összecsapás volt, de ehhez a futballisták is kellettek, ha ők nem a játékkal foglalkoznak, akkor nekünk is nehezebb dolgunk lett volna" – mondta az MTI-nek hétfőn a BL-döntők történetének legfiatalabb bírója.
    A 35 éves játékvezető segítőivel, Erős Gáborral és Ring Györggyel, valamint a két kapunál segédkező Fábián Mihállyal és Bognár Tamással vezényelte le a londoni Wembley Stadionban rendezett FC Barcelona-Manchester United (3-1) finálét, amelynek lefújását követően Orbán Viktor  miniszterelnök is meglátogatta az öltözőben a magyar bírói gárdát.
    "Kedves gesztus volt a miniszterelnök úrtól, hogy gratulált a találkozó után" – mondta Kassai. "Váltottunk néhány szót a mérkőzésről, mi is elmondtuk, hogyan láttuk, és ő is megosztotta velünk a saját gondolatait."
    A 2008-as pekingi olimpia fináléját és a tavalyi dél-afrikai világbajnokságon elődöntőt vezetett magyar bíró elárulta, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) részéről egyelőre csak szóbeli értékelés történt, az írásos anyagot még nem kapták meg, de a helyszínen, a mérkőzés utáni vacsorán pozitívan értékelték a teljesítményüket.
    "Eddig még nem volt időm újranézni a teljes mérkőzést, csak néhány jelenetet láttam ismétlésben, de természetesen rövidesen megnézem felvételről az egész összecsapást és szakmai szempontok alapján elemezzük majd a kollégákkal" – fogalmazott Kassai.
    A szezon legjobb magyar játékvezetőjének választott sípmester szerint mindig a következő meccs az elsődleges feladat, a legfőbb céljuk, hogy a jelenlegi szinten maradjanak, reményei szerint még sok BL-találkozó vár rájuk.