Bajnokok Ligája: Parázs meccsen döntetlent játszott a Fradi a Recco ellen

X lett a forduló meccse.

Az első negyedben mindig a Recco szerzett vezetést, a Fradi futott az eredmény után. 3-2-es állásnál Funtulisz lőtt egy szépet, ezzel 3-3 volt. A második negyedben Ivovics dupljával már 5-3 volt oda, sőt Filipovics gólja már a 7-4-es állást eredményezte. A Fradi innen kezdte meg a zárkózást, Varga majd Jaksics bombája után, Pohl a félpályáról engedett el egy lövést, így 7-7-et mutatott az eredményjelző a nagyszünetben.

A fordulás után Funtulisz gólját Vámosé követte, 7-9. Varga Dénes csavart és hátul is jöttek a Vogel bravúrok, azonban a hajrára kanyarodva Mandics használt ki egy fórt, 8-10. Az utolsó bő egy percben kettőt is kapott a Fradi, így egygólos előnnyel, 10-11-el mehettek pihenni. A továbbiakban tartotta a Fradi a közte egyet, de Ivovics gólja a 13-13-as állást jelentette. A vége is ennyi lett.

A másik magyar csapat, az OSC idegenben verte a Terrassát így feljött a második helyre.

Bajnokok Ligája, 5. forduló, eredmények:

B-csoport

Pro Recco – FTC Waterpolo 13-13 (3-3, 4-4, 3-4, 3-2)
Gólszerzők: Filipovics 4, Ivovics 3, Renzuto 2, Mandics 1, Echenique 1, Di Somma 1, Kayes 1 ill. Varga Dénes 4, Funtulisz 2, Zalánki 2, Jaksics 2, Constantin-Bicari 1, Vámos 1, Pohl 1

Terrassa – OSC 10-15 (1-4, 4-4, 3-3, 2-4)
a magyar csapat gólszerzői: Brguljan 4, Erdélyi 3, Manhercz K. 2, Randjelovics 2, Prlainovics 2, Bundschuh 1, Hárai 1

Mladost Zágreb – Hannover 15-13

Marseille – Dinamo Tbiliszi 17-7

Tabella:

1. FTC Waterpolo 13,
2. OSC 12,

3. Pro Recco 11,
4. Mladost Zágreb 10,
5. Marseille 9,
6. Terrassa 3,
7. Waspo Hannover 0,
8. Tbiliszi 0 pont

A-csoport:

Szolnok-Jadran Split 5-4 (1-0, 2-1, 2-1, 0-2)

Olympiakosz-Spandau 04 13-8

Jadran Herceg Novi-Barceloneta 12-13

Jug Dubrovnik-Sintez Kazany 18-10

Tabella:

1. Olympiakosz 15,
2. CNA Barceloneta 12,
2. Jug Dubrovnik 12,
4. Szolnok 9,
5. Jadran Split 4,
6. Sintez Kazany 3,
7. Spandau 04 2,
8. Jadran Herceg Novi 1 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS