Bajnokok Ligája: Vámos az utolsó másodpercben döntött

oscszolnok112401

Nagy csatát hozott az OSC-Szolnok mérkőzés a BL első fordulójában. A találkozó az utolsó másodpercekben dőlt el.

oscszolnok112401

Fotó: OSC Waterpolo / facebook / Balogh Máté

Harmadszor találkozott egymással az OSC és a Szolnok az idei szezonban. A mérleg egy-egy, hiszen mindkét csapat idegenben csent el pontokat a másidktól a bajnokságban, de most a BL első fordulójában csaptak össze.

Hamar kétgólos előnyre tett szert az OSC. Seman egy előnyt értékesített, majd Bundschuh is betalált, 2-0. A Szolnok ezek után kapaszkodott, Vámos egy fórt vágott középről a kapuba, majd Younger akciózott, 2-2. A második nyolc percben a mononukleózisból felépülő Andrija Prlainovics értékesített egy büntetőt, és ezzel már a vendégeknél volt az előny, 2-3. Nikics ekkor még jól centerezett, de Varga Dénes egy fórt értékesített majd Younger akciózott egyet, így kétgólos volt már a Szolnok előnye a nagyszünetben.

A harmadik negyedben egy-egy gólig feljött az OSC, de Fülöp biztosította a vendégeket, hogy az utolsó nyolc perc előtt is kétgólos legyen a szolnoki előny, 5-7. A záróakkordban négy perccel a vége előtt kezdte meg az OSC a felzárkózást 6 másodperc volt hátra, mikor Bátori egyenlített, de ekkor még nem volt vége a meccsnek. Vámos egy másodperccel a vége előtt döntött, a balkezes játékos szabaddobásból volt eredményes, 8-9.

Bajnokok Ligája, 1. forduló: (A-csoport)

A Híd-OSC Újbuda – Szolnoki Dózsa Közgép 8-9 (2-2, 1-3, 2-2, 3-2)
Gólszerzők: Bátori 2, Salamon 1, Seman 1, Bundschuh 1, Nikics 1, Zalánki 1, Nagy Á. 1, ill. Vámos 4, Younger 2, Varga Dénes 1, Fülöp B. 1, Prlainovics 1

További eredmények illetve párosítások: 

Olympiakosz Pireusz – AN Brescia 8 -4

19.30 Olympic Nice – Spandau 04 Berlin

B-csoport

19.30 CN Barceloneta – Partizan Belgrád

20.15 Jug Dubrovnik – ZF Eger

20.30 Pro Recco – Waspo 98 Hannover

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS