Bajnokok Ligája: vezetőedzője nélkül a Szolnok Zágrábban

szolnokhangayzoltan

Nem ülhet a kispadra Zsivko Gocics, így Hangay Zoltán meccsel a Mladost ellen.

szolnokhangayzoltan

Fotó: Szolnoki Vízilabda / facebook

Mint ismeretes, Zsivko Gocicsot még a 7. körben állították ki a Zágráb elleni itthoni találkozón a bírók, így egy meccses eltitást kapott, így nem ülhet le a kispadra ma este.

Nos, a beugró a Szolnok másodedzője Hangay Zoltán lesz. Mivel nyertünk, jó érzés volt. Nem gondoltam volna, hogy a BL-ben fogok debütálni felnőtt edzőként. Reméljük, a következő is így fog sikerülni – mondta a Szolnok hivatalos oldalán a tavalyi évben visszavonult egykori játékos. Hozzátette: Az a szerencsés helyzet, hogy év eleje óta együtt készülünk a csapattal, tehát mindenki tudja a taktikát. Zsilével, meg a stábbal azért még pontosítani fogunk meccs előtt. Nem lesz egyszerű, de hál’ Istennek vannak olyan rutinos játékosok a csapatban, akik még segíteni is fognak nekem – fejezte be Hangay.

A Szolnoknak nagyon kellene a három pont, főleg úgy, hogy csoportjából csak hárman jutnak a BL Final Eight-be, hiszen a Hannover a rendező jogán “elfoglal egy helyet” és már ott van a legjobb nyolcban. Jelenleg két pontra van a továbbjutó helytől a magyar együttes.

Bajnokok Ligája, 8. forduló (2019., február 5-6., kedd, szerda):

A-csoport:

20:30 Steaua Bukarest – Barceloneta

18:30 Eger – Crvena Zvezda (M4 Sport, élő)

20:30 Brescia – FTC Telekom

20:30 Pro Recco – Dinamo Moszkva

 B-csoport:

20:30 Mladost Zágreb – Szolnoki Dózsa (kedden játsszák) (Sport 2, élő)

20:30 Jadran Split – Sport Management

19:00 Waspo Hannover – Spadau 04

20:00 Olympiakosz – Jug Dubrovnik

Tabella:

A-csoport:

1. Pro Recco 21 pont
2. Barceloneta 16 pont
3. Brescia 14 pont
4. FTC Telekom 13 pont
5. ZF-Eger 9 pont
6. Dinamo Moszkva 6 pont
7. Steaua Bukarest 3 pont
8. Crvena Zvezva 0 pont

B-csoport:

1. Jug Dubrovnik 21 pont
2. Sport Management 16 pont
3. Olympiakosz 11 pont
4. Szolnoki Dózsa 9 pont
5. Mladost Zágreb 8 pont
6. Spandau 04 7 pont
7. Jadran Split 3 pont
8. Waspo Hannover 3 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS