Balaton Kupa: bronzérmes a magyar válogatott

Markó Edina együttese a fehérorosz válogatott ellen játszotta a Balaton Kupa bronzmérkőzését, a találkozót Zeller Dóra és Rácz Zsófia góljaival a magyar válogatott 2-0-ra megnyerte.

A Balaton Kupa bronzmérkőzését két olyan csapat játszotta, amely küzdeni tudásból nagyszerűen vizsgázott a szombati elődöntőben, de végül lemaradt a fináléról. A magyar válogatott remek hajrával 1-4-ről egyenlített a szlovákok ellen, majd tizenegyesekkel maradt alul, a fehéroroszok pedig 0-2-ről mentették döntetlenre a lengyelek elleni meccset, de a büntetőpárbajban szintén nem volt szerencséjük.

Markó Edina az első mérkőzésünkön csak két mezőnyjátékost tudott a kispadra ültetni, hétfőre azonban megérkeztek Balatonfüredre a Ferencváros játékosai, így jelentősen bővültek a szövetségi kapitány variációs lehetőségei.

Az első 20 percben a fehéroroszok akarata érvényesült a pályán, a magyar válogatott védekezésre kényszerült, és bár ebben a játékelemben jól teljesítettünk, alig-alig jutottunk el az ellenfél kapujáig. A félidő második felében megérkeztek a magyar lehetőségek is, Szuh Erika és Zeller Dóra is adódott egy-egy kecsegtető helyzet, de ezek még kimaradtak. A 40. percben megszereztük a vezetést, Zeller Dóra támadta le a fehéroroszok utolsó védőjátékosát, aki megpróbált felszabadítani, de lövésébe a magyar csatár beletette a lábát, ahonnan az a bal alsó sarokba pattant (1-0). A félidő lefújása előtt még adódott egy komoly lehetőségünk, de ez kimaradt, egygólos előnyben zártuk a játékrészt.

DSC_4919

Szünetben kettőt cserélt Markó Edina, Zágor Bernadett és Csiszár Henrietta helyét Nagy Lilla és Rácz Zsófia vette át. A második félidőt a magyar válogatott kezdte jobban, de a fehéroroszok nem adták fel, feljöttek, lőttek egy kapufát is. Gólt azonban a mieink szereztek, a a 64. percben Krisztin Sárával szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, a megítélt tizenegyest Rácz Zsófia magabiztosan értékesítette (2-0).

A 70. percben, egy bal oldali beadását követően Nagy Lilla előtt adódott gólszerzési lehetőség, de nem tudta kapura irányítani a félmagasan érkező labdát. A folytatásban magabiztosan őrizte előnyét a magyar válogatott, sőt újabb helyzeteket is kidolgozott. A 84. percben csereként pályára lépett a magyar női labdarúgás legendás alakja, Pádár Anita, aki ezen a meccsen ünnepelte pályafutása 125. válogatottságát, és egyben el is búcsúzott a nemzeti csapattól, ez volt ugyanis az utolsó fellépése címeres mezben.

Az utolsó percekben nem változott az eredmény, a mieink 2-0-ra nyertek, így akárcsak tavaly, ezúttal is a harmadik helyen zárták a Balaton Kupát. A lefújás után a helyezésekért járó ajándékokat és a magyar válogatott játékosainak, valamint a szakmai stáb tagjainak a bronzérmeket Kiss László, korábbi női szövetségi kapitány, az MLSZ Női Bizottságának tagja adta át.

Magyarország-Fehéroroszország 2-0 (1-0)

Magyarország: Szőcs Réka – Mosdóczi Evelin, Szeitl Szilvia, Szabó Viktória, Tóth Gabriella (Nagypál Fatima, 70.) – Csiszár Henrietta (Rácz Zsófia, 46.), Fenyvesi Evelin (Hummel-Smuczer Angéla, 61.) – Magyarics Zoé (Kirsztin Sára, 61.), Szuh Erika, Zeller Dóra (Pádár Anita, 84.) – Zágor Bernadett (Nagy Lilla, 46.)

Forrás: www.mlsz.hu – RSS