Balotelli hibázott, de nem felejtett el focizni

Mario Balotelli, a Milan legújabb szerzeménye elmondta, nagy elszántsággal tért vissza a Milanhoz. Az olasz csatár beszélt a Liverpoolról, az ígéretéről és Mihajlovicról is.

“Tettem egy ígéretet, amit be kell tartanom magamnak, a családomnak, a Milannak, Mihajlovicnak és Raiolának. A nulláról kezdtem újra. Tudom, hogy nem hibázhatok. Nem felejtettem el focizni. Tele energiával, lelkesen és motiváltan tértem vissza. A mérkőzésem még nem ért véget. Huszonöt éves vagyok, nem vagyok már gyerek és túl sok lehetőséget szalasztottam el.” – mondta Balotelli a La Gazzetta dello Sportnak.

“A visszatérésről? Nagyon hirtelen történt minden. Raiola szombaton azt mondta, hogy csomagoljak, mert egy magánrepülőgéppel Milánóba megyek. Nem volt szükségem a magánrepülőgépre, mert jegyet vettem egy kereskedelmi járatra és visszatértem. Nagyon hálás vagyok a Milannak, mert őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy számítanak rám. Kaptam egy második esélyt.”

“Liverpool? El kell fogadnom, hogy hibáztam. Az edző által választott felállásba nem illettem bele. Kezdetben kihagytam pár gólhelyzetet és utána már nem volt sok lehetőségem. Balszerencsés voltam és sérülések is hátráltattak. Ennek ellenére sohasem panaszkodtam és elfogadtam az edző döntését.”

“Mihajlovic ismer engem gyerekkorom óta. Elmondtam neki, hogy tanultam a hibáimból és ha megadja a lehetőséget, akkor nem fogok csalódást okozni. Minden tőlem telhetőt megteszek és elfogadom a döntéseit.”

“Berlusconi beleegyezése volt a legnagyobb meglepetés számomra. Nem számítottam erre. Azt akarom, hogy a pályán nyújtott teljesítményem alapján ítéljenek meg. Tudom, hogy ez nem mindig lehetséges és ezt el kell fogadnom. Nem zavar, ha kifütyülnek a stadionban. Ez nem jelent problémát számomra. Nem fogok bedőlni a provokációnak és tisztelni fogok mindenkit, legyen az ellenfél, a játékvezető vagy éppen a szurkoló. A rasszizmus nem elfogadható.”

Balotelli korábban másfél éven keresztül játszott a Milanban, ahol 54 mérkőzésen 30 gólt szerzett.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS